Tóth Péter: Zala varmegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái III. 1656-1716 - Zalai gyűjtemény 72. (Zalaegerszeg, 2012)
Zala vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei - 1700–1703
azon követelések fele részét az akkori adószedő már átadta, többet elengedni pedig nem lehet. 2216. (PrAS. 42.) Elolvasták a budai főkormányszéknek egy másik levelét, amely szerint a hajdúk fogadását mennél sürgősebben véghez kell vinni, a felfogadottaknak két havi előleget kell folyósítani és ezt az összeget át kell küldeni Budára, a tartományi pénztárba. 2217. (PrAS. 42-43.) Felolvasták a budai főkormányszék levelét, amelynek tárgya: a költségek visszatérítése azon vármegyék számára, amelyeken a török követ átutazott, valamint annak a 204 forint összegnek a sürgetése, amely a Pfeffershoffer generális számára megajánlott jutalomból a vármegyére esik. - A közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy a levélre a következőket kell válaszolni: a jelzett költségek nem jelentettek többet, mint a katonaság átkelését azokon a megyéken, amelyeket útja során a török követ érintett, s e megyék ezért mentesek a beszállásolástól. Ezt a két vármegyét azonban az Itáliába vonuló katonaság harmad részének az eltartása terheli, s ezért ez a visszatérítés számukra kicsiny elégtétel, a terhek teljes összegének a tekintetében szinte semmi. A beszállásolás terhe ugyanis a következő: a vármegye a felvonulásban három hónapon keresztül szolgáltatott 140 szekeret és 17 lovat, s a szerencsétlen nép egy szekérért 90 forintot fizetett, a beszállásolásban pedig a vármegye 2 hónapon keresztül 90 szekeret szolgáltatott, egy szekérért 60 forintot fizetve: mindez kitesz a szekerekért 10 000 forintot. Ami a lovakat illeti, egy lóért havi 15 forintot számolva a felvonulásban 17 lóért 3 hónapon keresztül 765 forintot fizettek, a beszállásolásban pedig 22 lóért lovanként 15 forintjával 2 hónapon keresztül 660 forintot. A teher teljes összege tehát 19 425 forintot tesz ki. 2218. (PrAS. 43.) Negyedszer: a főkormányszék azt az utasítást adta, hogy az adott összeg kétszeresére való büntetés terhe alatt csakis az általa kiadott utalványra fizessék az adót, senki másnak az utalványára ne fizessenek. 2219. (PrAS. 43.) Ötödször: elolvasták a budai főkormányszék levelét, amelyhez csatolva volt ő legszentebb felségének a gróf Széchenyi György és a kanizsai helyettes harmincados által Pölöskén felállított vám tárgyában írott levele; ebben őfelsége megparancsolja, hogy a végrehajtás a további tájékoztatásig maradjon függőben (a helyettes harmincadost ugyanis a vármegye törvényileg elmarasztalta). - Mindezzel kapcsolatban a közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy miután majd tájékoztatást kap a gróftól, ő legszentebb felségét is a legalázatosabban tájékoztatni fogja. 120