Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
végig a városon fellőtték a mieink a fehér rakétát annak jeléül: „Itt állunk; itt az első vonalunk!" Ezt az orosz is látta, és azonnal ki is használta; előbb, mint a mieink. Iszonyatos aknavető tüzet zúdított, most már biztosan megjelölt vonalainkra. Mindenkit meglepett az a rugalmas harcmodor, ahogy azonnal alkalmazkodni tudott a helyzethez. A helységharc és az elmondott körülmények sok áldozatot követeltek, de Tyim mégis a mienk lett. Mint már az előzőkben elmondtam, megerődített kulcspont volt az oroszok részéről azzal a céllal, hogy az előretörést lefékezze, és elkerülje a szovjet a bekerítést. A Weichs-Hadseregcsoportnak pedig legfőbb feladata volt Tyimnél megtörni az ellenség erejét. Meg is történt. Mivel magam nem vettem részt Tyim elfoglalásában, csak a résztvevők közlésére támaszkodhatom, nem akarok olyan tudósítást adni, mint pár nap múlva a magyar sajtóban ami megjelent. Egy „haditudósító", aki nem is látta Tyimet, azt írta nagy hangon: „Tyim pályaudvarán egymás után robbantak az égő vagonok, melyekben az orosz csapatok lőszere várt elszállításra...!" Nevettünk rajta, mert Tyimnek nem is volt vasútállomása! Ekkor egy remek elgondolást igyekezett vezetőségünk megvalósítani. A visz- szavonuló ellenség üldözésén túlmenően, annak bekerítését és elfogását határozták el. Megalakították a Major ezredes161 parancsnoksága alatt a hasonló néven nevezett gyorscsoportot. A hadosztály tehergépkocsijaira ültetett gépkocsizó gyalogsággá előléptetett harcosokat, erős tűzfegyverekkel, sok lőszerrel a visszavonulók oldalában, az úton előrelendítették. A felderítő repülőgépek állandóan jelentették az ellenség helyzetét, és nagy várakozással figyeltük az eredményt. A gyorscsoport megalakítása azonban sok időt elvett, ez alatt az ellenség kicsúszott. Ebben a háborúban a technikai színvonal döntötte el az akciók sikerét. Megint láttuk, gyorsan mozgó, gépesített egységek kisebb számban is jelentősebb harcértéket képviselnek, mint a magunk fajta, a katonáink által találóan elnevezett „cammogó hadosztályok". Tyim elfoglalása után a hátsóbb lépcsők a harckocsi akadálynál gyülekeztek. Micsoda tömegű lovas alakulat, tüzérek, vonatok! Ezen a borzalmas széles és mély árkon azonban nem volt híd. Csak néztünk, hogyan jutunk ezen át. Megkerülni óriási időveszteség. Nem lehet leszakadni a visszavonuló ellenségről. És jött 161 MAJOR OTTÓ (Zalaszentadorján, 1895. november 1. - n. a.) ezredes. 1942. május elejétől október 25-éig a 9. könnyű hadosztály 47. gyalogezredének parancsnokaként frontszolgálatot látott el. A III. hadtest gyorsalakulataiból (három önálló huszárszázad, a VI. és VIII. kerékpáros zászlóalj, egy légvédelmi gépágyús üteg, a német 611. páncélvadászosztály) szervezett úgynevezett Major csoporttal június 30-ától önálló feladatot látott. Csoportja azt a feladatot kapta, hogy a 7. könnyű hadosztály sávjából a hadtest támadása következtében keletkezett résen Tyimet déli irányból Manturovon át megkerülve Sztarij Oszkolig, majd onnan a Don folyó vonaláig törjön előre. HL HM AKVI1295/1895.; Szabó Péter 2001.95. p. 89
