Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
mint a századok beértek, hogy a 10,5-es üteg158 mindegyik homlokpáncéljára név volt festve: Almos, Árpád, Előd, Töhötöm. Laci bácsi, a Balaton parti erdőmérnök, felkötött karral állt az üteg közepén. Amint a századok egymás után elvonultak az álló üteg mellett, olyan történt, amire nem hiszem, hogy valaha is sor került bárhol. Legalábbis a keleti fronton biztos nem: Mindennemű tiszti kezdeményezés nélkül, ahogy meglátták a bakák, és felismerték ezt az üteget, elvonulásuk alatt lelkesen kiáltották:- Éljen a Laci bácsi! Éljen a mi ütegünk!- Számíthattok ránk mindig - kiáltotta vissza Laci bácsi. Látszott, őt is meglepte ez az őszinte elismerés-nyilvánítás és köszönet. Én se tudom sohasem elfelejteni. [...] Gnyiloje, a Pokol159 volt álláspontunk, ahonnan a zászlóalj után indultunk, hogy összeköttetésünk meglegyen, és szolgálatára legyünk, ha szükséges. Átjutva a következő terepszakaszra, egy sík tarló közepén lévő kettős fasor védelmében helyezkedtünk el. Rögtön felfedezett bennünket a szemben lévő domb jobb sarkán lévő csim-bum, és lőni kezdett. Hamar rájöttünk, hogy nem tud bennünk kárt tenni, mert bármennyire is igyekezett az irányzékon javítani, vagy a fasortól jobbra, vagy balra csapódott be lövedéke, de a jó szög miatt a fasorba nem tudott belőni. Mind többen lettünk. Rengeteg ló, jármű, Botond, emberek nyüzsögtek ezen a homokos, szűk területen. A szemben lévő oldalban fekvő zászlóaljunk Sztálin-orgona tüzet kapott. Aggódva néztük, hogy fekszik ez a sűrű tűz a századokon, de nem tett kárt. Érdekes, hogy a becsapódó rakéta lövedék annyira a föld felszínén szórta szét repeszdarabjait, hogyha az ember csak egy barázdában feküdt, már felette süvítettek el. Tehát kifejezetten élő célok ellen való volt, és ha valaki kihasználta a terep egyenetlenségeit, már nagyrészt védve volt. Átlendült a zászlóalj a dombon, és egyre-másra jöttek vissza lőszerért a mál- hásállatokat vezető románok. Amikor felvételezték, nem láttam, hogy átlépték volna a dombéit. Majd arra lettem figyelmes, hogy mások pedig nem mennek a zászlóalj után, hanem ebben a forgatagban tekeregnek, húzzák-vonják a lovat, csak éppen nem indulnak a fölrakott lőszerrel. Hiába a lőszertisztesek káromkodása, fenyegetése, esetenkénti durvasága. Nem mennek át a tarlón a zászlóalj után. Félnek. Személyes példamutatáshoz folyamodtam. A zalavári Vörös Lajos őrvezetőt magam mellé vettem, és szépen átsétáltunk nyugodtan a tarlón. A domb aljában bokros, fás rész fedte az oroszok elhagyott bunkerjeit. Citromsárga orosz halottak feküdtek körülötte, és a bunker lőréséből is kilógott egy halott. De nemcsak ezeket találtuk. A bokrokhoz kötözve álltak a megrakott lőszeres lovak, ember sehol. Kiabálásunkra a bunkerokból húzódtak 158 Pontosabban 8 cm-es üteg. 159 Lásd a 150. sz. jegyzetet! 84
