Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”
noksága alatt. A zászlóalj támogatását a kanizsai tüzérezred Lomniczy-ütege110 látta el, mely a Dudorovka-Kolhoz-támpont útelágazásánál volt tüzelőállásban. Ebben az ütegben szolgált a sármelléki Tóth József Gyergyák. Az állások átvétele után tanácsadóként visszamaradt két német tiszt, akik a téli tapasztalatok átadásával jó szolgálatot tettek a zászlóaljnak. Ok mondták el, hogy 1941 decemberében nem itt, hanem jóval előbbre álltak, de a karácsonyi ünnepekben indított váratlan orosz támadás oly hirtelen jött, hogy sok embernek még felöltözni sem volt ideje, és csak itt tudtak megkapaszkodni. Ezt megerősítették a velünk lévő németek is. A mi szálláskörletünk magán hordta a németek féléves ott tartózkodásának jeleit. Az egész község egy trágyadomb volt, a szó igazi értelmében. Most, a meleg idők beálltával, elviselhetetlen volt ez a piszok. Meg is kezdtük a trágya kihordását a földekre, de ez inkább csak arra korlátozódott, hogy közvetlen környezetünket szabadítottuk meg a nekünk sem mindegy állapottól. Közben bejött az esős idő, beragadtunk a sárba. A zászlóalj védőkörletében, az első napokban is már, igyekezett az orosz zavarokat kelteni. Nyilván az a célja is volt, hogy az előző légi felderítései alapján megállapítsa erőinket, továbbá áttörjön. Ennek érdekében minden éjjel vállalkozásokat indított állásaink ellen. Az első ilyen, szakaszerejű támadást a Somfay Gyurka szakasza ellen indította. Éjjel 2 órakor indult. A szakasz helytállt, és alezredes úr jelenlétében az ellenséget visszavetette. Az átkarolásra indított másik szakasz mozgását azonban meghiúsította a saját tűz, mert azt gondolták, hogy az is ellenség. így a támadó szakaszt vissza kellett vonni. Az előnyt így nem lehetett teljesen kiaknázni. A támadás utáni számbavételnél kitűnt, hogy a szakaszt támogató géppuskás raj parancsnoka, Török tizedes,111 nem jött vissza. Erre a századparancsnoka, Nyíry Zoltán hivatásos hadnagy, maga ment ki a „senki földjére", és behozta a sebesült tizedest. Az első támadás sikeres elhárításáért, hogy kedvet és biztonságot teremtsenek, a németek azonnal hoztak egy Vaskeresztet, 110 LOMNICZY VILMOS (Balf, 1915. január 24. - n. a.) főhadnagy 9/2. ütege, amelybe 4 darab 8 ernes 5/8 M. könnyű tábori ágyú tartozott. Lomniczy főhadnagy 1940. november 2-án került a 9/2. tüzérüteghez, melynek első tisztjeként 1941. március 29. és 1942. január 6. között - kisebb megszakításokkal - részt vett a délvidéki mozgósításban, a muraközi, muravidéki terület megszállásában, illetve alakulata ottani kihelyezésében. 1942. április 28-án ütege élén vonult el a keleti hadszíntérre. 1943. március 1-jén sebesülten tért vissza a 2. hadsereg hadműveleti területéről. Mint a 9/1. könnyű tábori tarackos üteg parancsnoka 1944. május 25. és október 6. között a Kárpátokban, november 4. és 1945. február 10. között pedig Budapest környékén teljesített frontszolgálatot. HIM KI Dr. Lomniczy Vilmos 330/1949. sz. ti. ogy. 111 TÖRÖK LAJOS (Nemestördemic, 1919. június 19. Szabó Karolin) tizedes. 1942. május 22-én Mat- vejevkán tüdőlövés következtében hősi halált halt. HL HM 22. v. oszt. 622970/1943.; Frontnaplók a Don-kanyarból 3-4. p. 55
