Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”

nőkig gondoskodjék, és azokat jó erőben megőrizze. Hamarosan működésbe lép a tábori posta. Hírt adhatnak magukról, de a titoktartásra fölöttébb ügyeljenek a tisztek. Ebben a faluban ma egész nap pihenő, továbbindulás holnap. A lakosság­gal emberségesen [kell bánni], de a mi dolgainkról a legteljesebb hallgatás! Visszatérve embereink közé, egy lármás sokadalomba kerültünk. Óriási ügy­buzgalommal készülődött mindenki a csajkában való főzéshez. Ugyanis az elhul­lott lónak pataszámáról és bőréről el kellett számolni, ezért hibátlanul meg kellett fejteni szegény lovat. Mikor ezt meglátták a zászlóalj emberei, nagy kedvet kap­tak a gyönyörű kövér és fiatal ló húsára. Már majdnem odaadták az egész tetemet az ott várakozó, kiéhezett orosz lakosságnak, amikor legnagyobb csodálkozá­somra Kalmár József egészségügyi katona, zalavári, jogos igényüket bejelentette a lóra. Ő vitte a szerepet, mert hiszen az övék volt a ló. Alezredes úr kiadta a pa­rancsot, amennyiben a legénység igényli, meg kell engedni a főzőcskézést. Aztán ami marad, azt kell nekiadni a lakosságnak. A részeket felakasztották a fákra, és mindenki kedves igyekezettel hozzálátott a saját receptje szerint a főzéshez. Ér­dekes volt a sok kis tűzhely körül szorgoskodó, ingre vetkezett katona. Majd ha­marosan invitáltak az enyéim, kóstoljam meg, milyen finomat „készítetlek]". Ki főzve, ki sütve élvezte a szokatlan pecsenyét. Megmondom őszintén, nagy csaló­dást okoztam kedves vendéglátóimnak, mert nem tudtam leküzdeni a lóhús irán­ti ellenérzésemet. Hamarosan látni lehetett, hogy alaptalan volt a nagy ijedtség, hiszen a ló nagyobbik része mégiscsak az oroszoknak jutott. Igen jó napot sze­reztünk ezzel nekik, sőt azt a kívánságukat is kiolvashattuk a szemükből, hogy nem bánnák, ha még több ilyen áldozat is esne, míg ott vagyunk. Nekünk viszont ez az egy ló is nagy veszteség volt, hiszen pillanatnyilag a pótlásáról nem tud­tunk gondoskodni. Fölösleges terhét átrakták a másik kocsira, így a megmaradt ló egyedül is boldogult a kocsival, ha már a másik „megboldogult". Nem sokáig hajtott Todorán egyfogatút, mert elindulásunk utáni napokban már fogtak a me­zőn egy elég magas, sötét-sárga, nagyon jó szándékú ruszki lovat. Három óra körül hivatott alezredes úr:- Holnap továbbvonulunk, de nem akarom, hogy irányunkról az oroszok biz­tos tudomást szerezzenek, meg valószínűleg más alakulatok is beérkeznek, az úton torlódás lehet; a térkép mutat ezzel az úttal párhuzamosan egy másikat; meg kell tudni, járható-e ez a másik. A térkép régi, még a cári időkben készült, így nem megbízható.93 Végy magad mellé még valakit, derítsétek föl. 93 A 2. hadsereg alakulatai általában kétféle - a német hadsereg által rendelkezésre bocsátott -1:300000 léptékű térképet használtak. Az egyik valóban a cári időszakból származott, melyet a németek felna­gyítottak, lila, vagy piros színnel felnyomott német helységnévrajzzal, illetve a rendelkezésükre álló - főképpen a közlekedési útvonalak jelen állapotára, s a domborzatra vonatkozó - egyéb kiegészítések­kel láttak el. Az európai szabványoknak megfelelő, másik változatot a német katonai térképészet a szovjetek által kiadott 1:500000 és 1:1000000 léptékű térképek alapján készítette, áttekintő szelvények­kel látta el, s a helységneveket eleve német helyesírással tűntette fel rajta. A második világháború alatt 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom