Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Függelék - Válogatás Kemendy Géza korabeli dokumentumaiból, 1942–1944
Csáktornyái zászlóaljak a Donnál, 1942-1943 Kemendy Géza tartalékos hadnagy 17/11. zászlóalja, a 47/IL, úgynevezett ikerzászlóaljjal együtt 70 évvel ezelőtt vonult el Csáktornyáról a második világháború keleti hadszínterére. A magyar történelem tragikus sorsú 2. hadseregének legészakibb Don menti arcvonalszakaszát védő két zászlóalj is azon gyalogsági csapattestek sorába tartozott, melyek állományuk több mint kétharmadát vesztették el a súlyos 1943. januári védelmi és utóvédharcokban. A doni tragédiát követő 1943 nyári és őszi hónapokban számtalan zalai, Tapolca, Keszthely és Sümeg környéki család kapott hivatalos értesítést arról, hogy szeretett családtagja hősi halált halt a Tyim, vagy Kosztyenki környéki harcok során, vagy csupán az alábbi szűkszavú megfogalmazással: „eltűnt az orosz hadműveleti területen". A két Csáktornyái zászlóaljat a számbeli és technikai túlerőben levő ellenséges csapatok intenzív támadásai, a súlyos fegyverzeti, ruházati és élelmezési gondok és a kegyetlen téli időjárási körülmények közepette mérhetetlen veszteségek érték. Veszteségeik méretét, számadatát és nemét sem az eseményeket követően, sem az idők távlatából nem lehetett megállapítani részletekre kiterjedő pontossággal. A soha viszont nem látott „zalai bakák" közül csak kevesekről lehetett megtudni, hogy hősi halált haltak, a zord orosz tél áldozatai lettek, vagy a sztálini lágerek mélyén pusztultak el névtelenül. A 17Д1. és 47Д1. zászlóaljak a 2. hadsereg kötelékében A 2. hadsereg alakulatai - benne a Csáktornyái csapattestek - az első olyan alakulatai voltak a magyar királyi honvédségnek, melyekre - a német Wehrmacht csapatainak Moszkva előtti megállítása és visszavetése ismeretében - nem könnyed előrenyomulások, kisebb biztosító harctevékenységek, illetve megszálló feladatok vártak. Jóllehet a magyar politikai és katonai vezetés ez utóbbit, valamint a csapatok mielőbbi leváltását, visszatérését remélte, azonban a még le nem győzött, kitartónak és viszonylag jól felszereltnek tartott és részben megismert szovjet Vörös Hadsereggel történő összecsapás számos bizonytalanságot és kockázatot rejtett magában. A Szovjetunió elleni hadjáratban való nagyobb arányú magyar részvételt sürgető német követeléssel szembe helyezkedni 1942 elején korai és kockázatos volt, s e mellett tartani lehetett attól is, hogy a románok - igen aktív keleti hadszínté- ri hadirészvételük miatt - Hitlernél még nagyobb befolyást szerezhetnek. A háború befejeztével elkerülhetetlennek látszó magyar-román fegyveres konfliktusra való tekintettel fontos volt viszont elérni, hogy a kiküldendő kontingens minél kisebb mértékű legyen, s pótlására semmi körülmények között ne kerüljön sor. 251
