Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - VI. Rudkinótól a magyar királyi honvéd vezérkari igazolóbizottságáig (Közben: Elpusztul a 2. magyar hadsereg)
A kellemetlen események soha nem járnak egyedül. Különösen ilyen rendkívüli helyzetben igazolódik ez a megállapítás. Alighogy sikerült lecsillapítanom a kedélyeket, visszamentem a balszárnyra, ahol Somfay Gyuri fut hozzám lihegve:- Te, kérlek, látod, ott a dombtetőn (a falu bejáratánál) áll egy harckocsi. Azok járnak világítással...- Elhallgass, elég volt már a harckocsiból, most hárítottam el egy támadást, te meg újra ezzel borzolod az idegeket? Még egy szó, és itt maradunk egyedül. Az emberek, bár a fejükön a pokróc, de ezt akkor is meghallják, ha csak úgy súgod. Az nem harckocsi, hanem egy német parancsnoki kocsi. Az a hülye is jobban tenné, ha leoltaná a lámpáit, mert még idecsalja az orosz aknavetők pontos tüzét. Be van már egész éven át lőve ez a pont általuk. Még egy emlékem maradt erről az éjszakáról. Egy zsidó munkaszolgálatos itt az út mellett estétől kezdve német géppuska részére csákányozott egy tüzelőállást, kerek gödröt a kezelőknek. Mondom, estétől kezdve igyekezett. A föld azonban másfél méter mélyen fagyott volt. A talajban egy szem kavics sem volt, így az a fekete föld, akár az aszfalt. Reggel felé voltunk már, és még nem volt mélyebb a „gödör" egy arasznál. Pedig igazán igyekezett szegény. Ellenben más tűnt fel, mely még ma is döbbenettel tölt el: ahogy hajolt és dolgozott, a lehelet párája a hidegen lecsapódott, és az orra hegyén kezdve a jegesedést, reggelre a jég az alsó ajkával összenőtt, és olyanná volt, mint egy lakat. Ujjnyi vastag volt, és már a száját sem tudta kinyitni. Ott szemlélődve megint megszólaltam Jancsinak címezve:- Mit szólsz ehhez: ez a német a Voronyezsből hozott szajréját ide kirakta, mint a keszthelyi vásárban a „porba-árulók" a portékájukat. Hát ezek nem tagadják meg magukat, akármilyen helyzet is van! Jancsi csak nézett rám.- Ezek itt a gödör szélén nem szajrék, hanem a géppuskához szükséges szerszámok és rákászok. Hiába mondta nekem, hogy azok micsodák, én csak mindenféle összeszedett tárgynak láttam. Szörnyen megijedtem, hogy az előbb a fülem, most meg a szemem mondta fel a szolgálatot. Mert az történt. A nem alvás és az örökös fennlét, mozgás, a végén olyan kimerültté tett, hogy az érzékszervek elveszítették ítélőképességüket. Mielőtt kivilágosodott, a zenekari muzsika is tisztázódott. Talán mégis kissé pihentebb lettem (bár nem tudom, mitől), mert észak felé, Voronyezs irányában - valószínű egész éjjel, és akkor is, mikor zenekart hallottam - a jeges havon vonuló kocsik kerekei sírtak, és a csendes éjjelben hozzánk hallatszott. Ezekben a napokban a rendkívül nagy hideg (-38 fok) gyötört bennünket, engem pedig lelkileg az a tény, hogy egyetlen régi emberemmel sem találkoztam. Az újonnan megszervezett védelem okozta: minden embert újra osztottak egy179
