Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig
lamit szerezzen, a csomagokat megdézsmálja, de én nem. Nem akarok hadbíróság elé kerülni. Túl sok volt már, amit láttam, hallottam. Néhány cigarettát hagytam magamnak, a többit nekiadtam szegénynek, aki csak egy volt a sokból; akinek biztosan még az is szenvedést okoz, hogy Weisznek hívják és Csepelen lakott. De sok áldozata van eddig is ennek a háborúnak...! Közben az utolsó kocsi is megrakodott, elindult, magam is haza készültem. Mielőtt a kocsira ültem volna, észrevettem, hogy az állomáson, nem messze tőlem, németek karácsonyfának való fenyőket válogatnak. Nekünk ugyan már hozott Jancsi, de alezredes úrnak kérek egyet. Amint előadtam kívánságomat, nagy hallgatás a részükről. De én csak nem tágítottam. Ha magamnak kellett volna, nem ismételtem volna meg a kérést, de neki feltétlen kell vinnem, hiszen ezen a vidéken sehol sincs fenyőfa. Egyszer csak felnéz az egyik dagadt altiszt, és világutálattal a hangjában mondta a másiknak:- Adj neki egyet. - Én meg egész úton szebbnél-szebb kívánságokon morfondíroztam, amiket nekik, meg az egész nációnak tiszta szívből kívántam. Mint a sármelléki ember mondta: „Jól megmondogattam nekik, magamban..." Többet nem tehettem, de nagy boldogsággal vittem a karácsonyfát. Sötét volt, amikor hazaértem, de a faluban már örvendezve fogadtak embereim, hogy most már biztos lesz a hazamenetelünkből valami, mert már a sötétség kezdetétől vonulnak magyar katonák a vonal felé. Az andrejevkai kiképző táborból jöttek. Valami azt súgta, ez nem természetes, ezeknek nem volna itt az idejük, ahogy alezredes úrtól hallottam. Majd megtudom holnap, úgyis elmegyek hozzá. Csináltattam egy szánkót, arra meg egy rugós ülést, hogy a nagy területet kényelmesen járhassa be. Ezeket elviszem, de még mást is, hiszen holnap karácsony lesz. A karácsonyfát itthon ne feledjem. De volt nekem egy szép kis baromfiállományom, melyet búzával, napraforgóval hizlaltam. Felpakoltunk csirkét, egy szép pulykát, tyúkot, tojást, és Laci öcsém és főnöke, a Németh úr küldeményéből cse- resnyepálinkát, desszerteket, és elegánsan elhajtottunk, hátul kötve a szánkót. Legényemet is elvittem, hadd beszélgessék ki magukat Csörgeivel. A hozott karácsonyi ajándékokat bevitte ő Csörgeinek, én pedig alezredes úrhoz mentem. Háttal ültem az ajtónak. Egyszer csak apró, kopogó hangokat hallok, alezredes úr csodálkozó tekintetét látom, és kérdezi:- Csörgei, honnan van ez?- Meggyüttek a falusi rokonok. - Akkor látom, hogy a hozott baromfikat mutatta be Csörgei Géza.- Isten fizesse meg - mondta ő. Akkor jutott eszembe, hogy a széna közé tett őszibarack kompót a kocsin maradt, márpedig anélkül a pulykapecsenye nem az igazi. A [könnyű] hadosztály kantinban vettem; finom Globus befőtt. így teljes a karácsony. 165
