Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

tendő és egy 200 koronás nászajándék lesz kiadandó. Éppúgy azontúl is, minden évben egy-egy 200 koronás nászajándék egy szegény vagy kevésbé vagyonos sorsú, de becsületes jellemű, vallásos érzületű, erkölcsös, jó hírnevű, szorgalmas, takarékos, munkaszerető, romjai] katjolikus] vallású hajadonnak - illetve a ro­mjai] katjolikus] egyház hitelvei és kánonjoga szerint már házasságot kötött olyan asszonynak, kinek ezen nászajándék érezhető hiányt pótló segélyt nyújt - lesz kiadandó mindaddig, míg a felszaporodott kamatok tőkésítésével az alapítvány tőkéje olyan összeget nem tesz ki, amelynek kamatai 400 koronát, s így 2 nász­ajándékot nem jövedelmeznek. Ezen idő elértével a városi tanács a 2. nászaján­dékra is minden évben pályázatot fog hirdetni. 4. A nászajándék az egyik év advent első vasárnapjától a másik év advent első vasárnapjáig hajadonon férjhez ment, a romjai] katjolikus] vallás hitelvei szerint jogérvényes házasságot kötött pályázónak adandó ki. 5. Amely évre nászajándék elnyeréséért kérelmező nem jelentkeznék, vagy az odaítélésre érdemesnek nem találtatnék, akkor az ezen évi nászajándék a követ­kező évben lesz kiosztandó: így ha megfelelő egyéniségek pályáznak 2 vagy 3 évi nászajándék egyszerre is kiadható 200 koronás összegekben. 6. A pályázatnak advent első vasárnapján a templomban, a szószékről leendő kihirdetésére a mindenkori plébános úr kéretik fel, a városi tanács pedig a pályá­zati hirdetményt [a] szokott módon teszi közhírré. A pályázati határidő advent harmadik vasárnapja. 7. A pályázati kérvények Zalaegerszeg Rjendezett] Tjanácsú] Város Tanácsá­nál nyújtandók be, vagy ott szóbeli előadás alapján jegyzőkönyvbe veendők, s a pályázati határidő lejártával a pályázatok egy héttagú bizottság bírálata alá bo­csáttatnak. A kérvényeket és a pályázatokról felvett jegyzőkönyveket a város pol­gármestere a pályázati határidő lejáratát követő hétfőn a választmány elnökéhez átteszi, ki aztán azok elbírálása és a nászajándék odaítélése végett a választmányt összehívja. Ezen választmány vagy bizottság elnöke a mindenkori zalaegerszegi romjai] katjolikus] plébános; tagjai a város polgármestere mint a városi tanács tagja; az ügyvédi kamara elnöke, vagy amennyiben az ügyvédi kamara székhe­lye máshova helyeztetnék át, a városi képviselő-testület által választott egyik za­laegerszegi ügyvéd; a zalaegerszegi Polgári Leányiskola igazgatója; ugyanezen iskolának a német nyelv és történelem tanárnője, vagy amennyiben ezen tantár­gyak szétválasztatnának, az elsőbbség a történelem tanárnőjét illeti; ha pedig az egyik tantárgyat ezek közül férfi, a másikat nő tanítja, az elsőbbség a nőji] tanítót illeti meg; vagy végre, ha ezen tanárnői állások férfi tanítókkal töltetnének be, akkor a városi képviselő-testület által megválasztott egyik zalaegerszegi ügyvéd neje; végül a városi képviselő-testület által 3 évre megválasztott két képviselő- testületi tag. 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom