Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
amennyiben egyik vagy másik megszűnnék a képviselő-testület tagja lenni, vagy a bizottságból kilépne, azonnal kiegészíttetik. Ezen bizottság a villamos mű kezelését, vezetését s egész üzemét figyelemmel kíséri, a könyvvezetését ellenőrzi, s különösen felügyel arra, hogy a mű kezelése tényleg és valósággal a kereskedelmi üzlet elveinek megfelelőleg teljesíttessék, hogy továbbá a villamtelep üzemvezetője szakszerűen, kereskedelmileg pontosan, híven és az ezen szabályzatban foglalt általános, valamint a tanács különös utasításainak is megfelelőleg teljesítse kötelességeit. E célból a felügyelőbizottságnak vagy az általa kiküldött bármely felügyelőbizottsági tagnak bármikor joga van nemcsak szóval a mű vezetőjétől vagy az ott alkalmazottaktól felvilágosítást kívánni, hanem személyesen a helyszínén könyveknek, ügyiratoknak, kezelésének stb. közvetlen betekintése által magának minden irányban kimerítő meggyőződést szerezni. A város mérnöke és számvevője a felügyelőbizottság vagy annak kiküldöttje, továbbá a polgármester felhívására az ellenőrzés gyakorlásában részt venni köteles. Az ellenőrzés helyes és megfelelő gyakorolhatása végett ezen bizottság egyúttal véleményező, indítványozó és kezdeményező hatáskörrel is bír. A tanács köteles ennélfogva mindazon ügyekben és kérdésekben, melyekre nézve ezen üzleti szabályzatban a bizottság meghallgatása különösen ki van mondva, intézkedés előtt azt meghallgatni, viszont a bizottság köteles nemcsak a különösen felsorolt esetekben, de általában mindennemű, a villamtelepet érdeklő ügyekben a tanács felhívására véleményt adni. Ezen hatáskörénél fogva joga és kötelessége a bizottságnak az ellenőrzés gyakorlása körül vagy egyébként szerzett tapasztalatait és észrevételeit az ezekre vonatkozó véleményével és javaslataival együtt a városi tanáccsal közölni. 6. § A bizottság, ahányszor azt az elnök, akár egyes bizottsági tag indítványára, akár egyébként is szükségesnek találja, ülést tart, de az üzemvezető havi jelentésének felülvizsgálása végett minden hó 3. csütörtöki napján ülést tartani köteles. 7. § A felügyelőbizottság megállapodásait és véleményét szótöbbséggel mondja ki, szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt. A kisebbségben maradt bizottsági tagoknak jogukban áll megindokolt különvéleményüket jegyzőkönyvbe felvétetni. A határozatképességhez [az] elnökön kívül 6 tag jelenléte szükséges. 8. § A városi villamos mű személyzete következőképp rendszeresíttetik: a. / Egy üzemvezető, aki tagja a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületének, ahol a belépődíjat s az állandó járulék 4 %-át, belépéskor betöltött 35 év esetén felét fizeti, a többi járulékot pedig az üzem viseli. b. / Egy könyvelő. c. / Egy főgépész. 332