Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

tek. Schönfeld Lajos személyazonosságát a jelen ügyben folyó hó tizennyolcadik (18.) napján felvett jegyzőkönyv kiegészítő részét képező meghatalmazáson talál­ható, közjegyzőileg hitelesített névaláírásával teljesen megegyező névaláírásá­nak előttem történt eszközlésével és a Magyar Királyi Államvasutak által részére 01658. szám alatt kiállított, arcképes, évi bérletjeggyel igazolván, mindenekelőtt kijelentette, hogy a folyó hó tizennyolcadik (18.) napján ezen ügyben felvett, előt­te most felolvasott jegyzőkönyvben előadott kérelmet teljesen magáévá teszi, és kéri az árverés megtartását. Ezek után a szintén jelen lévő, általam személyesen ismert Kertész Lajos, tár­házi gondnok nekem, alulírott királyi közjegyzőnek, a fentnevezett Bartha József­nek és Schönfeld Lajosnak, továbbá a megjelent árverezni szándékozóknak meg­mutatta a második (II.) számú raktárban kettő (2) rakáson, zsákokban elhelyezve lévő azon állítása szerint 150, azaz egyszázötven métermázsa bruttó súlyú tar­kababot, mely Schönfeld Lajos ügyfél tulajdona, s mely az árverés tárgyát fogja képezni; és én, alulírott királyi közjegyző a megmutatott rakások mindegyikéről egyenként kettő (2) zsák felbontása mellett meggyőződtem arról, hogy azok tény­leg tarkababot tartalmaznak. Ezután a „Nagykanizsai Tárházak Részvénytársaság" ott lévő irodahelyiségé­be az összes jelenlévőkkel visszamenvén, ott Schönfeld Lajos ügyfél előadta, hogy az egész 150, azaz egyszázötven métermázsa bruttó súlyú tarkababot egy tömeg­ben kívánja árvereztetni, és hogy a megállapított 3375, azaz háromezer-három- százhetvenöt korona kikiáltási áron alul is eladatni kívánja ezen tarkababot, to­vábbá, hogy az ezen tarkababot tartalmazó zsákok azzal együtt az árverés tárgyát képezik, s áruk a kikiáltási árban bennfoglaltatik. Ezekre, valamint azon körülményre, hogy az árverés tárgyát képező tarkabab a második (II.) számú raktárban megtekinthető, az összes jelenlévőket figyelmez­tettem. Az árverés megkezdése előtt még Kertész Lajos tárházi gondnok megjegyez­te, hogy a szóban forgó tarkababot a „Nagykanizsai Tárházak Részvénytársaság" 2282, azaz kettőezer-kettőszáznyolcvankettő korona és 03, azaz három fillér elő­leg- és költségkövetelése terheli, mire Schönfeld Lajos ügyfél kijelentette, hogy beleegyezik abba, miszerint ezen összeg az elérendő vételárból az alulírott királyi közjegyző által Kertész Lajos, tárházi gondnok kezére a „Nagykanizsai Tárházak Részvénytársaság" javára kifizettessék. Ezek után az árverés a fent jelelt irodahelyiségben délután fél egy (1/21) óra­kor a 3375, azaz háromezer-háromszázhetvenöt korona ár kikiáltásával megkez­detvén, árverelni szándékozókul jelentkeztek, és a kikiáltási árt meg nem ígérték ugyan, de a következő ígéreteket tették: 1. Steiner Zsigmond, gabonakereskedő, nagykanizsai lakos. ígéretei: 1800 ko­rona, 2300 korona, 2400 korona, 2500, azaz kettőezer-ötszáz korona. 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom