Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
A nemzetközi szocializmus ismert helybeli híveit a múlt hó 4 utolsó napján állandó rendőri megfigyelés alatt tartottam. Ápril[is] hó 30-án bizalmasan értesültem, hogy a Palinban tervezett összejövetel Somogy megye Csurgói járásában fekvő sánci246 korcsmakertben fog megtartatni, miért is értesítettem erről a Csurgói járás főszolgabíráját. April[is] hó 30-án Vidéky János cipészsegédfet] és Borsos Kálmán asztalossegéd[et] mint [a] nemzetközi szociálisták helybeli híveit figyelmeztettem, hogy a munkásgyülekezést május 1-jén [a] n[agy]m[éltóságú] belügyminiszter úr eltiltotta, és felvilágosítottam ezen tilalom áthágásának és a szereplési viszketegjnek] súlyos következményeire. Mindkettő beismerte, hogy szándékuk volt május 1-jét a fent említett módon Palinban, illetőleg Sáncban megünnepelni, de figyelmeztetésemre ezen szándékukról lemondanak. F[olyó] hó 1-jén vasárnapi munkaszünet lévén, az előzetes intézkedéseket jelentésem elején felhozott okoknál fogva mégis szükségesnek láttam fenntartani, t[udni]i[llik] palini és sánci korcsma szigorú felügyeletét. A nap folyamán azonban azon tapasztalatra jöttem, hogy az iparossegédek kisebb, 5-6 tagból álló csoportokban a város különböző korcsmáiban minden tüntetést elkerülve békésen mulatoztak, és a nap folyamán a legkisebb állam- [vagy] rendőrellenes cselekmény rendőrhatóságom területén elő nem fordult, és rendőri beavatkozásra sehol szükség nem volt. Nagykanizsán, 1898. május 2-án. Deák [Péter] r[endőr]főkapitány Eredeti tisztázat. Nagykanizsa Város Polgármesterének iratai. Elnöki iratok 1898:33. 119. Nagykanizsa, 1899. augusztus 1. Ács Józsefnek, Nagykanizsa város aljegyzőjének kérvénye a Városi Rendőrfőkapitánysághoz a letartóztatottak éjjeliedényeinek ürítését illetően Tekintetes Rendőrfőkapitányi Hivatalnak, N[agy]kanizsán Már a múlt napokban jelentést tettem Farkas Ferenc alkapitány úrnál, hogy a rendőrlegénység a letartóztatottaktól az éjjeliedényt nem kora reggel, hanem rendesen 9 óra tájt hordattatja ki, és nem az illemhely csövén, hanem az udvaron le246 Sánc: egykor Bagóiéhoz tartozott, 1982-től vele együtt Nagykanizsa része. 293