Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
114. Nagykanizsa, 1896. május 19. Hírlapi tudósítás a főispán nagykanizsai látogatásáról Vármegyénk főispánja Nagykanizsán Dr. gróf Jankovich László főispán Öméltósága f[olyó] hó 19-én ment Nagykanizsára. Kíséretében voltak: Csertán Károly alispán, Árvay Lajos megyei főjegyző, Dr. Mangin Károly megyei t[iszti] főorvos és főispánunk bátyja, gróf Jankovich Tivadar. A városi képviselők a városháza előtt gyülekeztek és egy óra után a kiskanizsai lovas bandérium vezetése mellett megindult a hosszú kocsisor a vasúti indóház- hoz, ahol a városi képviselők, hatóságok, küldöttségek tagjain kívül nagyszámú közönség gyűlt egybe. A vonatról leszállt főispánt Vécsey Zsigmond polgármester üdvözölte. A főispán válaszában kijelenté, hogy a város szíves meghívására készséggel jelent meg, s hogy a várost még többször is meg fogja látogatni, mert közvetlen érintkezés útján akar meggyőződést szerezni a városnak a haladás iránt táplált, jogos aspirációiról.231 Az éljenzéssel fogadott beszéd után a kölcsönös üdvözlések megtörténvén, megindult a menet a városba elöl a banderistákkal. Az utca járdáit elállta a nép, s éljenezte a főispánt. Az éljenzés legnagyobb volt a városházánál, hol csinos diadalkaput állítottak „Isten hozott!" és „Éljen a főispán!" felirattal. Öméltósága délután 31/2 órakor fogadta az „Arany Szarvas" Szállóban, hol szállva volt, a küldöttségeket, melyek sorát a katonai tisztikar kezdette meg; ezt követte a városi képviselő-testület, városi tisztikar, romjai] katjolikus] plébánia, ágjostai] evjangélikus] gyülekezet, evjangélikus] refjormátus] gyülekezet, izrjae- lita] hitközség, kirjályi] bíróságok, kirjályi] közjegyzőség, a katjolikus] főgimnázium, polgjári] fiú- és leányiskola, izrjaelita] elemi, polgári és felsőkereskedelmi iskola, községi elemi népiskola tantestületei, kincstári hivatalok, M[agyar] Kirjályi] Posta és Távirdahivatal, Irodalmi és Művészeti Kör, Keresztény Jótékony Nőegylet, Izrjaelita] Jótékony Nőegylet, Kisdednevelő, nagykanizsai pénzintézetek, kereskedők társulata, az Első Magyar Általános Biztosító Társulat Főügynökségének tisztikara, tűzoltó egyesület, ipartestület, katonai hadastyán232 egyesület, Zala Megyei Agg Harcosok Egyesülete. 231 Törekvéseiről. 232 Leszerelt, illetve rokkant katona. 280