Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

nek az engedély, hogy a helyi és idegen elárusítóktól megvásárolt bőröket a vá­rosi kapitányi hivatalnak láttamozás végett naponta 2 példányban bemutatandó és a vett bőrök mennyiségét és minőségét kitüntető nyilvántartási naplójegyzék mellett, melyek egyik példánya a városi kapitányi hivatalnál marad, 3 (három) napig terjedő időtartamra a város belterületén elhelyezhessék azzal, hogy ezen végzés elleni cselekmények kihágásnak minősíttetnek, és ez ellen vétők ellenében a városi szegényalap javára fordítandó 5-300 f[orin]tig terjedő bírság és esetleg elkobzás fog alkalmazásba vétetni. Mihez képest Szakonyi József v[árosi] főkapitány úr felhívatik, hogy ezen ha­tározat jogerőre emelkedésétől fogva minden nap teljesítsen a helyszínen vizs­gálatot, és amennyiben azt találná, hogy a megállapított 3 nap leforgása után az általa láttamozott és előkívánandó naplójegyzék szerint oly bőrök is vannak elhe­lyezve, melyeknek kiraktárolási ideje lejárt, tegyen a városi tanácshoz a bírság és a további intézkedések megtehetése végett jelentést. Egyben megemlíttetik, hogy ezen végzés csak a felsőbb hatóságok jóváhagyá­sa esetén válik jogerőre. Miről Szakonyi József v[árosi] főkapitány úr, úgy az „Ebenspanger Fiai" cég, „Kohn Fivérek" cég képviseletében Garai Benő ügyvéd, mégis Deutsch Sándor és Münz József képviseletében Dr. Schwartz Adolf ügyvéd, úgy Rotschild Samu be- jjegyzett] kereskedők végzésileg értesíttetnek. Kelt Nagykanizsán, a városi tanácsnak 1886. évi szeptember hó 25-én tartott üléséből. Babochay [György] polgármester Lengyel Lajos vjárosi] főjegyző Eredeti tisztázat. ZML Nagykanizsa Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1887: 6589. 57. Zalaegerszeg, 1886. október 1. Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságának határozata az új vármegyeház felépítéséről Zalaegerszegen A nagyméltóságú Belügyminisztériumnak folyó évi június hó 9-én 30476. szjám] ajlatt] kelt leirata, melyben kijelenti, hogy a nagy megyeház, udvar és a fogház északkeleti bástyáján kívül fekvő kert kizárólag törvénykezési célokra a megye és a magas Igazságügy Minisztérium részéről is már elfogadott feltételek 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom