Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)
IV. Vita Zala vármegye címeréről 1929-1949
názási bandérium zalai egyenruháival, a 18-19. századi iratokon előforduló iratfűző zsinórok változatos színkombinációival, ám sem az egyenruhák, sem az iratfűző zsinórok esetében nem sikerült kimutatnia következetes, egységes, jellegzetesen zalai színhasználatot. Végül kitért az 1848 előtti vármegyei pecsétek és egyes nyomtatványok címerhasználatára is. Utalt a helytartótanács 1728. évi leiratának elfektetésére, röviden leírta az 1786 előtt alkalmazott 17. századi pecsétet, idézte az új pecsétnyomó készítésére vonatkozó, 1790. decemberi közgyűlési határozatot, bemutatta az akkor készült pecsétet és az általa őrzött 1837. évi magyar köriratú pecsétnyomót (különös tekintettel azok színjelzéseire), végül megemlítette még az egyik vármegyei nyomtatványon látható, 1831-es évszámot viselő, nyílvesszőt tartalmazó címerváltozatot is. Fára az összefoglalóhoz mellékelte az 1837. évi pecsétnyomó lenyomatát és az 1831. évi nyomtatvány egy eredeti példányát.239 240 Időközben Pálffy László sem tétlenkedett. Miután arról értesült, hogy az Országos Levéltár illetékes referense valószínűleg Zala vármegye álláspontjával ellentétes szakvéleményt fog adni a belügyminisztérium megkeresésére, 1930. január 21-én magánlevélben kérte az alispánt, segítsen a régi vármegyei pecsétnyomók felkutatásában, mert azok jó minőségű lenyomatával igazolni lehetne a kék-ezüst színhasználat létjogosultságát.24" Pálffy 1930 szeptemberében egy, a zalavári apátságtól kapott, a hiteleshelyi levéltár egyik irata alapján készített címerrajzot küldött az alispánnak, kérve, hogy a címer ügyét ne harmadrangú kérdésként kezelje, és a rajzot, mint perdöntőnek szánt bizonyítékot terjessze fel a belügyminiszterhez. A ceruzarajz kisebb pontadanságokkal (és hiányos körirattal) ábrázolta az 1790. évi pecsétnyomó forradásos, 1838- ból származó (a pajzs kék színét vonalazással jelző) lenyomatát. (Lásd a 30. képet!) Pálffy követendő mintaként mellékelte leveléhez az alispán által akkor használt pecsét sötétkék színnel papírra alkalmazott dombornyomatát is (lásd a 82. képet), és jelezte az alispánnak, hogy nem volt megelégedve a főlevéltáros júniusi előterjesztésével. Pálffy elsősorban az 1837. évi pecsétre való hivatkozást kifogásolta, szerinte ugyanis arra helytelenül véstek arany pólyát, mert a korona és a pólya színe így üti egymást, annál is inkább, mivel a pólya a Zala 239 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. A főlevéltáros jelentésének kézírásos fogalmazványa (kutatási jegyzetekkel), és annak gépelt példányai. Zalaegerszeg, 1930. június 14. (Eredeti alispáni számuk: 1930:10554.) 240 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Pálffy László levele az alispánhoz. Pölöskefő, 1930. január 21. (Eredeti alispáni száma: 1930:2705.) 62