Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Horváth Adrienn: Simonffy Emil művei és a róla szóló irodalom. Bibliográfia 1960-2008

Horváth Adrienn: SIMONFFY EMIL MŰVEI ÉS A RÓLA SZÓLÓ IRODALOM Bibliográfia 1960-2008 Dr. Simonffy Emil, a Zala Megyei Levéltár egykori igazgatója 1928. április 22-én született Debrecenben. A gimnáziumot szülővárosában végezte el 1946-ban. Ezt követően a Debreceni Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán folytatta ta­nulmányait, ahol 1950-ben történelem-földrajz szakos középiskolai tanári dip­lomát szerzett. Első pedagógusi állását szülővárosában egy szakmunkásképző iskolában kapta. Hamarosan az ország másik felébe, Nagykanizsára helyezték gimnáziumi tanárnak. 1953-ban Zalaegerszegre került a tanítóképzőbe, ennek megszűnése után 1959-től az ugyanott létrehozott Ságvári Gimnáziumban folytat­ta pedagógus pályáját. Közben, 1958-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen megvédte egyetemi doktori értekezését, „Úrbéri birtokrendezések Za­la megyében a jobbágyfelszabadítás után" címmel. 1965-től a Zalaegerszegi Álla­mi Levéltárban tudományos munkatársként dolgozott. 1973-ban az időközben nevet és fenntartót változtatott intézmény igazgatójává nevezték ki. Ebben az időszakban, alkotói pályájának csúcsán jelent meg a legtöbb önálló műve. Több tucat cikk, tanulmány látott napvilágot a helyi és országos szaklapokban, tudo­mányos folyóiratokban. Részese volt a Zalai Gyűjtemény elindításának, majd szerkesztőbizottsági tagja és felelős kiadója is. A folyamatosan végzett kutatá­sok adták az alapot, hogy 1981-ben megszerezze kandidátusi fokozatát. Műve, „A polgári földtulajdon kialakulása és birtokmegoszlás a Délnyugat-Dunántú- lon" címet kapta. 1988-ban vonult nyugdíjba, részmunkaidős tudományos fő­munkatársként azonban 2001-ig segítette szakértelmével az utódok munkáját. Zalaegerszeg történetét feldolgozó munkáiért joggal kapta meg 1998-ban Zala­egerszeg városának egyik legnagyobb kitüntetését, a Zalaegerszegért díjat.1 Bibliográfiánk, mely dr. Simonffy Emil életútját, tevékenységét mutatja be, összegezve sokoldalú alkotói munkásságát, két részre tagolódik. Az első hosz- szabb fejezet az önálló műveket, saját munkáit tartalmazza, a második, rövidebb fejezet a róla szóló írásokat veszi számba. A bibliográfia egyes tételei mindkét fejezetben időrendben, évenkénti bontásban követik egymást. Dr. Simonffy Emil legtermékenyebb időszaka a 1960-as évek végétől a 80-as évek elejéig terjedt. Ez 1 Káli Csaba: Simonffy Emil 1928-2007. In: Levéltári Szemle. 2008.1. sz. 106-107. p. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom