Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Orosz István: Simonffy Emil, az agrártörténeti kutató

Simonffy Emil agrártörténeti munkásságának jó összefoglalása az 1981-ben megvédett és 2002-ben a Zala Megyei Levéltár jóvoltából megjelentetett kandi­dátusi értekezése, bár 1981 után még számos fontos tanulmányt publikált. Vilá­gosan felvázolta a polgári földtulajdon megszületésének és a birtokmegoszlás vizsgálatának minden kérdését, a jobbágyfelszabadítás kihirdetésétől a polgári korszak végén tapasztalható földbirtokmegoszlásig. Ha befejezésül arra várnak tőlem választ, hogy milyennek láttam Simonffy Emilt, a történetírót, akivel nemcsak közös mestertől tanultunk, de éveken keresz­tül hasonló területen is kutattunk, első helyen a parasztság sorsa iránt elköte­lezett tudóst kell említenem. írásain a kötelező objektivitás mellett is átizzik a szegények sorsa iránti rokonszenv. A másik a szinte már túlzásba vitt szerény­ség. De, ahogy mondani szokták, volt mire szerénynek lennie. írásait a ma már szokatlan precizitás, a források hihetetlen gazdagsága, a források elemzésének sokoldalúsága jellemezte. Mindig valamilyen helyi jelenségből indult ki, de a hely múltjának tudott országos távlatot adni. Életművével bizonyította, hogy a régiók történetének kutatása gyakran sokkal nagyobb felkészültséget kíván, mint az „országos" jelenségek olykor felületes vizsgálata. Szabó István tanítványi gár­dájának még élő tagjai szomorúan mondhatták halálakor a költővel: „valaki útra­vált belőlünk", s születésének 80. évfordulóján reá emlékezve bízunk benne, hogy tevékenységének igazi értékeit a jövő történetírása is méltányolni fogja. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom