Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Közlemények Zalaegerszet történetéből - Csomor Erzsébet: "Szegények mindig lesznek köztetek..." A zalaegerszegi Ispita első másfél évszázada
sei illették - mely egyszerre jelentett kórházat és szegényházat -, a szintén latin ispita, domus animarum, vagy a német Spittal kifejezéssel viszont nem találkozunk. Az intézmények alapítója általában a földesúr, egyházi testület (szerzetesrend), vagy a város maga, de alakultak magánalapítású szegényházak is, mint például Zalaegerszeg esetében. Gazdasági hátterét a végrendeletekben, alapítványokban felajánlott adományok, pénzösszegek biztosították, de vagyonát csekély mértékben az elhunyt szegények hátrahagyott pénze és értéke is gyarapította. Az ekképp megőrződött értékeket fellel tár azták, licitálták, az eladásokról számadást vezettek. Az így képződött tőkéből a helyi lakosok kölcsönt vehettek fel, általában 6 %-os kamatra. A kölcsönök után járó kamatbevételekből pedig az ispotály lakói részesültek, évente többször is. Az Ispotályt a városi tanács igazgatta. Felügyeletét a magistratus megbízásából az ispotálygondnok végezte, aki a fenntartás és az ellátás költségeiről, az ispotály vagyonáról - bevételekről, kiadásokról - pontos számadást vezetett. Az intézmény belső életének irányítását a számtartó felügyelete mellett a lakók közül megválasztott bíró igazgatta. Ő vette át a gondozottak nevében - többek között - a télire való tűzifát, segélyt, élelmiszert is. Zalaegerszeg első Ispitája magánalapítású. Építését 1701-ben Tar Katalin kezdeményezte, aki nemes lelkű végrendelet tett: „Szala Egerszegen lévő majoromban a Méltóságos Kalocsay Érsek4 mészáros székje mellett magán erdeimbül csi- náltatásra egy Ispitalt a szegényeknek számára."5 Az Ispita - amint azt Degré Alajos megállapította - a város központjában állhatott a nagy Csapó utcában, a mai Munkácsy és Jákum utcák környékén. Nem tudjuk, hány lakó kapott benne elhelyezést, és meddig állt fenn. A korszakból ismerünk ispita regulát, sajnos az egerszegi szegényház szabályzata - ha volt ilyen - nem maradt fenn; az első említésén kívül semmit nem tudunk róla. A város első jegyzőkönyvét csak 1743-tól kezdték vezetni, ezért a végrendelkezést követően több évtizedig sötétben tapogatózunk, és keressük a választ, hogy a korabeli Zalaegerszegen kik, miképp vállalták magukra a nincstelenek ellátását. A jegyzőkönyv tartalmazza a városbírói számadásokat, s ezek áttekintése során először az 1750-es számadás tételei között találkozunk azzal a bejegyzéssel, hogy a „betegek házához gyertya adatott", ami működő szegényházra enged következtetni, s valószínűsíthető, hogy azonos volt a Tar Katalin által alapított ápoldá- val. Ezt erősíti meg egy 1817-ben készült tervrajz, mely szerint a felépült börtön részben az ispita telkén kapott helyet, s tudjuk, hogy az a terület a már említett Régi Csapó utcában volt. A számadásokban még két évig, 1751-52-ben bukkan fel adat szegényügyre vonatkozóan: világtalan papnak alamizsnát, olasz papok4 Széchenyi Pál (1645-1710) 1687-től veszprémi püspök, 1696-tól kalocsai érsek volt. 5ZML Zalaegerszeg város régi levéltára No. 684. 341
