Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Orosz István: Simonffy Emil, az agrártörténeti kutató
gat-Dunántúlon." A jobbágyfelszabadítás - mint ismeretes - elszakította azokat a szálakat, amelyek a jobbágyokat és a földesurakat évszázadokon át összekapcsolták. A jobbágyföldből szabad paraszti tulajdon, az urasági földekből tőkés jellegű nagygazdaság lett. Maga az átalakulás azonban nem egyszerűen egy törvényalkotási aktus volt. Nem úgy történt, hogy 1848. április 11-e után a volt jobbágyok és a volt földesurak végleg hátat fordítottak egymásnak. Még évtizedekig folyt az elszámolás, többnyire peres úton a két fél között, amíg a gazdálkodás új keretei véglegesen megszilárdultak. Simonffy Emilt ez az elszámolás érdekelte igazán, amint egy Nagykanizsáról írt tanulmányának címében is megfogalmazta: Kanizsa utolsó pere a földes urasággal (A Nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi Évkönyve, Nagykanizsa, 1972). Aligha mondok újdonságot, ha megállapítom, hogy Szabad György, Für Lajos, Sándor Pál mellett a jobbágyrendszer utótörténetének Simonffy Emil volt a legjobb szakértője. Már az Agrártörténeti Tanulmányokban megjelent elemző írása is gazdag forrásanyag alapján vizsgálta az úrbéri birtokrendezéseket Zala megyében a jobbágyfelszabadítás után. E rendezések során dőlt el, hogy a jobbágyok használatában lévő, de nem úrbéres természetű földek kinek a polgári tulajdonává lesznek: a volt földesuraknak, vagy a volt jobbágyoknak. Ismeretes, hogy 1848-ban csak az úrbéres természetű földek szabadultak fel, s további törvényeknek kellett volna intézkedni a maradványföldek és irtások, a szőlők sorsáról, az uraságok és a jobbágyok által közösen használt legelőkről, erdőkről és nádasokról, az úgynevezett kisebb királyi haszonvételekről, a majorsági földön élők, a telepítvényesek, dohánykertészek és mások sorsáról. Ezekről Deák Ferenc 1848 szeptemberében törvényjavaslatot is nyújtott be, de Jellaéic támadása és a szabadságharc kiszélesedése miatt csak a szőlődézs- mát törölték el, a törvénytervezet többi részének tárgyalását elnapolták. 1949. áprilisában Kossuth kormányzó-elnöki rendelettel szabályozta a nem úrbéres földek és nem úrbéres jobbágyok helyzetét is, ennek végrehajtására azonban nem került sor, mint ahogy a győztes Habsburg-hatalom az áprilisi törvényeken túl egyetlen rendelkezés törvényességét, így a szőlődézsma eltörlését sem ismerte el. A végrehajtás szabályozása az 1853-as úrbéri pátensre maradt, amely semmilyen összefüggésben nem kedvezett a volt jobbágyoknak. A végső rendezés többnyire peres úton az úrbéri bíróságokra maradt, amelyek iratanyaga igazi kincsesbánya a jobbágyfelszabadítás utótörténetének kutatásában. Simonffy Emil ezt az elsők között vette észre. De annak is tudatában volt, hogy e forrásanyagnak nincs országos összesítése, így eredményeket csak helyi mélyfúrások alapján lehet elérni. Ezért volt fontos, hogy ezt Zala megye vonatkozásában már 1960-ban közölt tanulmányában elvégezte. Az urasági és paraszti birtokok elkülönítését és tagosítását gyakran nem választották el az úrbéri birtokrendezésektől, így amikor országos összefoglalást írt a „Parasztföld és a tagosítás" címmel a Szabó István által szerkesztett, 1965-ben megjelent kötetben, természetesen az úrbéri birtok33
