Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Erős Krisztina: "Törvényen kívül helyezve". A kitelepítések története Zala megyében 1950-1953

Az összecsomagolásra általában egy órát hagytak. Különösebb kötöttségek nem voltak, hogy mit lehetett vinni és mit nem, csupán annyi, hogy 50 kilogrammnál nem lehet több. A nagy riadalomban természetesen a legtöbben a leghasznosabb dolgokról feledkeztek meg, mint a meleg ruhákról és az élelemről. Pénzt, értéket legtöbbször nem vittek magukkal. Előfordult az is, hogy engedélyezték, hogy élő állatot, kerékpárt, ágyat vigyenek magukkal. Természetesen ezeket aztán soha nem látták viszont. Az otthon tartózkodó valamennyi családtagnak készülni kellett, a legfiata- labbtól a legidősebbig. Az azon a bejelentett címen élők közül mindenkit elvittek. Több esetben előfordult azonban az is, hogy egy rokon vagy barát (vagy éppen az alkalmazott) is a házban tartózkodott, ilyenkor hosszas magyarázkodás és bi­zonyítás következett, hogy az illető nem is lakik ott. Ilyenkor a hatóságok a leg­több esetben nem vitték el.62 Más esetekben viszont a címre bejelentett családtag nem volt megtalálható (például látogatóban volt rokonoknál...), ekkor őt nem ke­resték vagy pedig egy későbbi alkalommal kellett a család után utaznia. De elő­fordult az is, hogy az illető önként vállalkozott a hortobágyi tartózkodásra. Az AVH-soknak és a rendőröknek felszólítás nélküli fegyver használati joguk volt. Ez azt jelentette, hogy ha bárki ellenállt vagy nem engedelmeskedett a pa­rancsaiknak, felszólítás nélkül lelőhették. Ilyen esetekről nincs tudomásom. Bár menekülni egy-két esetet kivéve senki sem próbált, és ők is hamar belátták, hogy nincs értelme, mert nem csak őket, hanem az egész családot elviszik: „A kitelepí­tendők részéről megnyilvánult az ellenállás, a szökés formájában, így pl. Murát- káról, Ramocsáról, Nemespátróról, Csömödérről szöktek meg a reggeli órákban kitelepített személyek, akik közül a rendőrség többet elfogott és a kitelepítést vég­rehajtották."63 Sokan attól féltek, ha ellenszegülnek, a családjukon torolják meg, ezért inkább engedelmeskedtek. A pakkokat általában egy odarendelt lovas kocsira kellett feltenni. Rendsze­rint falubeli, még ki nem telepítettek kulákok szekereit vették igénybe erre a célra. Ha a falu rendelkezett saját vasútállomással, akkor oda, ha nem, akkor a legköze­lebbi állomásra kísérték a leendő telepeseket. Az 1950-es kitelepítés alkalmával a lenti, rédicsi és a csömödéri vasútállomásokon gyűjtötték össze az internáltakat. 1952-ben pedig már Nagykanizsáról is indult szerelvény. A kitelepítetteket, egy már korábban nyílt pályára állított marhavagonokból álló szerelvénybe szállítot­ták be. Egy ilyen vagonba minimum két, de sokszor három-négy család is össze­zsúfolódott, természetesen a csomagokkal és sokszor állatokkal együtt. 1950. június 23-án délután indult el a vonat az állomásokról Zalaegerszeg irá­nyába, ahol a három felől érkező szerelvényeket összekapcsolták. Itt megint csak több óra várakozás következett. Zalaegerszeg az egyike volt az országos öt gyűj­62 Takács János: Cinkos némaság. Zalai Hírlap, 2000. július 8.152. p. 63ZML MDP Zala M. ir. 2. fcs. Áll. Hat. 45. ő. e. hitelesítés nélküli irat. 291

Next

/
Oldalképek
Tartalom