Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Paksy Zoltán: A nemzetiszocialista pártok története Zala megyében, az 1930-as években

mányt, ezért parlamentbe kerülése „országos érdek" volt.48 Itt három jelölt indult, a harmadik személy, dr. Farkas Tibor helyi földbirtokos, a megye egyik legtevé­kenyebb közéleti-politikai figurájának tekinthető, aki 1921 óta volt már tagja a képviselőháznak. Farkas apja, Farkas József az első világháború előtt három cik­luson át volt Zalaegerszeg országgyűlési képviselője, a Katolikus Néppárt színei­ben. Fiát, legitimista lévén támogatta Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi plébános is. Annak ellenére tehát, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök radikális reformokra tett ígéretet, mind a kormánypárt, mind az ekkor már ellenzékben lévő kereszténypárt - itt nem ismertetett többi megyei jelöltjükkel együtt - az arisztokráciából és az úri középosztályból kikerülő személyek révén a hagyomá­nyos politikai struktúrát tükrözték. 1. táblázat: Választási eredmények Zala megyében 1935-ben Választókerület Jelöltek Pártállás Eredmény Fő % Keszthely Oetl-Pálffy Dénes NÉP 6940 50,4 Meizler Károly KGSZP 6827 49,6 Pacsa Huszovszky Lajos NÉP 4502 51,2 Bosnyák Andor Kisgazdapárt 4294 48,8 Tapolca Esterházy Móric KGSZP 5220 59,9 Zakariás Árpád nyilas 3489 40,1 Zalabaksa Némethy Vilmos Kisgazdapárt 5087 63,3 id. Eitner Sándor nyilas 2954 36,7 Zalaegerszeg Árvátfalvi Nagy István NÉP 6031 37,5 ifj. Eitner Sándor nyilas 5450 33,9 Farkas Tibor pártonkívüli 4585 28,6 Zalaegerszeg­pótválasztás Árvátfalvi Nagy István 8227 60,1 ifj. Eitner Sándor 5459 39,9 Zalaszentgrót Gyömörey Sándor KGSZP 9557 64,1 Árvay István nyilas 5367 35,9 A táblázatban látható a kisgazdapárti Bosnyák Andor is, aki hivatalosan a Független Kisgazdapárt jelöltjeként indult, de nyilaskeresztes támogatással. Eb­ben a kerületben indult volna ugyanis a nyilas Dücső Jánosné, akinek ajánlási íveit a választási bizottság nem fogadta el. Ezek után jött létre egyezség a 800 hol­48Paksy Zoltán: Nagypolitika kicsiben: parlamenti választás és társadalmi háttere Zalaegerszegen 1935-ben. Korall 17. 2004. szeptember, (Paksy 2004.) 88-106. p. 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom