Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Paksy Zoltán: A nemzetiszocialista pártok története Zala megyében, az 1930-as években

szágban.44 A választások befejezése után vizsgálat indult a hatóság esetleges túl­kapásainak kivizsgálására, melynek során dr. Skublics Ödön a zalaegerszegi járás főszolgabírója a választás előestéjén a kerületben uralkodott feszült hangulattal indokolta a fellépést.45 Az országgyűlési választásokon a párt a 11 zalai választókerületből öt helyen tudott jelöltet állítani, ezek közül négyen szerezték meg a szükséges ajánlást: dr. Árvay István a zalaszentgróti, dr. Zakariás Árpád a tapolcai, id. Eitner Sándor a zalabaksai és ifj. Eitner Sándor a zalaegerszegi választókerületben, vagyis gya­korlatilag a mozgalom vezérkara biztosította részvételét. A párt választási küz­delmének középpontjában a megye földműves népességének megnyerése állt, ez a mandátumukat is biztosította volna, hiszen még a zalaegerszegi választókerü­let népességének a többsége is a várost övezi falvak lakosai közül került ki. A nyilas jelölteknek minden esetben komoly ellenjelöltekkel kellett szembe­nézniük. Árvay ellenfele a zalaszentgróti választókerületben a volt zalai főispán46 testvére, egyben az egyik legősibb zalai nemesi család sarja, Gyömörey Sándor földbirtokos indult, aki az előző két választáson egyhangúlag, tehát ellenjelölt nélkül lett itt képviselő. Zalabaksán id. Eitner Sándor ellen az a Némethy Vilmos ügyvéd indult, aki az előző választáson a lenti-i választókerületben egy 1932-ben tartott időközi választáson szerzett mandátumot hatalmas harcban úgy, hogy el­lenfelét, az erősen támogatott kormánypárti képviselőt a választás napján vissza­léptették a nyílt vereség elkerülése érdekében.47 Ezúttal alku jött létre a NÉP és - az egyébként szélsőjobboldali felfogású - Némethy között, mely szerint az ellene indított kormánypárti jelöltet, dr. Zsidó Sándor ügyvédet visszaléptették, viszon­zásul Némethy nem indult régi választókerületében, ahol Bíró György nyugal­mazott katonatiszt zavartalan megválasztását biztosította ezzel a kormánypárt. Zakariás Árpádnak a tapolcai választókerületben, a volt miniszterelnökkel, egy­ben ugyancsak a kerület korábbi képviselőjével, Esterházy Móriccal kellett meg­küzdenie, akinek az itt található családi birtokai is jelentős segítséget jelentettek. Végül a negyedik eset, a nyilas párt „fészke", a zalaegerszegi választókerület volt a legérdekesebb eset. Az itt induló Árvátfalvy Nagy Istvánt, Gömbös Gyula bi­zalmasát a hatóság tűzzel-vassal támogatta, hiszen Árvátfalvy is azon szemé­lyek közé tartozott, akik lojális képviselőként mindenben támogatták volna a kor­44 MOL BM. rés. 1935-4-5300. Pest megye: 964 fő, Zala: 860 fő, Somogy: 605 (itt főként a Kisgazdapárt miatt), Vas: 407 fő, Tolna: 344 fő. Az összes többi megyében 200 fő körül. 45 ZML Zala Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai, 1121 /1936. 46 Gyömörey György Zala vármegye főispánja 1926 és 1935 között. Az ő helyét foglalta el közvetle­nül a választások előtt Gömbös miniszterelnök egyik régi harcostársa, Tabódy Tibor. 47 Némethy a Kisgazdapárt színeiben indult, ám a paraszti érdekek iránti elkötelezettségének mérté­kéről sokat elárulhat az a tény, hogy a civil életben a helyi Esterházy-hitbizomány képviselőjeként dolgozott. 243

Next

/
Oldalképek
Tartalom