Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban

is történhetett. A folyamatos művelése is jelentős munkamennyiséget és szakértelmet igényelt. így már a középkortól kezdve sajátos viszony alakult ki a föld tulajdonosa, a földesúr és a szőlő használója, birtokosa között. Egy viszonylag szabad birtoklási forma alakult ki, a szőlő parcellák szabad adás-vétel tárgyai lehettek, csak az új birtokosnak vállalnia kellett a földesúrnak járó szolgáltatásokat, és az egyéb terheket. A földesúri engedély lényegében csak a birtokos változásának a tudomásul vételét jelentette.

A szőlőművelés sajátossága tette szükségessé, hogy az ültetvényeket a határ többi részétől elkülönítsék, megfelelő gyepűvel vegyék körül. A szőlőhegyen más szabályok vonatkoztak a legeltetésre, mint a faluhatár többi részén. Míg az ugar és a tarló, valamint a kaszálás után a rét közlegelővé vált, az erdőt is - esetleg bizonyos korlátok között - közösen legeltethették, a szőlőhegy területén általában csak egyéni, őrzött legeltetést engedtek meghatározott időben és módon. Gondoskodni kellett a szőlőérés idején az őrzésről, védeni az emberi és az állati kártevők ellen. A földesúr érdeke volt, hogy a szüret idején biztosítsa a dézsmasze- dés zavartalanságát, ha járandóságát természetben kapta. Mindez szükségszerűvé tette, hogy külön is szabályozzák a szőlőhegy rendjét, kiépítsék a hegyközség önkormányzatát.

Ez utóbbi azért is vált szükségessé, mert a szőlőbirtokosok nem voltak azonosak a falu, mezőváros lakóival. Nem minden határban lehetett szőlőültetvényt létesíteni, és a telepített szőlők nem azonos minőségű bort adtak. így igen jelentős volt már a középkortól kezdve a nem helybeliek, az „extraneusok", a „külbir- tokosok" szőlőbirtoklása, esetleg a szőlőhegy nagyobb részét ők bírták. A szőlőbirtoklás nem függött össze a rendi helyzettel. Egy nemes másik nemes földjén létesíthetett vagy használhatott szőlőt, a nagyok is. Például Esterházy herceg a Muraközben is rendelkezett szőlőkkel, ami után adta a földesúrnak, a Festeticseknek az előírt szolgáltatásokat. Jelentős volt a mezővárosi polgárok szőlőbirtoklása, a veszprémiek a Balaton-felvidéken, a nagykanizsaiak a környező falvak határában bírtak szőlőkkel.

A hegyközségi önkormányzatnak tehát lakóhelytől függetlenül minden birtokos tagja volt, a hegyközségi szabályok mindegyikükre vonatkoztak. A szőlőhegy egész területét rendszerint nem foglalta el ténylegesen a szőlőültetvény. A telepítés nem egyszerre történt, nem is minden részlet volt alkalmas rá, így a gyepűn belül lehettek más művelésű részek is (például kaszáló, rendszerint a hegy lábánál), termelhettek egyéb növényeket is. De ezek a területek is jogilag szőlőnek számítottak.

A szőlőültetvények területi növekedését a természeti viszonyok korlátozták. Általában erdőirtással nyertek új területet, amíg a domborzati viszonyok ezt lehetővé tették. Amikor ebben az irányban a terjeszkedés lehetősége lezárult, akkor került sor a szőlőhegyen kívül eső egyéb területek, így szántóföldek igénybevéte20