Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban

vagyontalanok voltak, vagy jobbágytelken gazdálkodtak vállalva a földesúrnak járó szolgáltatásokat, vagy tulajdonképpen szabadparasztként saját nemesi telkü­kön éltek. Ez a szegény, „hétszilvafás" és „bocskoros" nemesség nagyobb része külön „nemesi, kuriális" helységekben élt, kisebb része az úrbéresekkel közös falvak­ban. Az úrbéres és a kuriális falvak között nehéz éles határt vonni. Ismerünk olyan helységeket, amelyek jellegzetesen kisnemesi jellegűek, mégis nem csak zsellérek, hanem néhány telkes jobbágy is élt ott. Például Szentgyörgyvölgyön 578 jobbágy­telek volt. Az egy helységben lakás sem jelentett feltétlenül a településen belüli kevertséget, ezt néha a településrész neve is kifejezésre juttatja: például Nemes- ságod és Pórságod (ma Zalaegerszeg része). Nagykutason is a tagosítási térkép szerint a falu déli részén egy csoportban voltak a kisnemes gazdák házai. A nemesi falvak jelentős része egymással határos csoportokban található. Túl­nyomó részük gyenge minőségű földekkel rendelkező apró település. Ez azt mu­tatja, hogy a kisnemesség szorított helyzetben volt. Ott tudta megőrizni nemesi „szabadságát", ahol a birtokos nemességnek, de főleg a főuraknak nem érte meg birtokaik kiterjesztése. A megye legjobb földjeivel rendelkező, még a középkor­ban kialakult, összefüggő területtel bíró nagy főúri uradalmak (a Csáktornyái, az alsólendvai, a belatinci stb.) még a birtokos nemességet sem nagyon tűrték meg a területükön. Ez nem jelentette azt, hogy egyes jobbágyaik nem indulhattak el a felemelkedés útján, ennek tipikus példája a Deák család felemelkedése. A megye vezetői közé került család vagyoni hátterét azonban nem az alsólendvai urada­lomhoz tartozó Zsitkócon lévő birtok (ez valószínűleg csak a szolgáltatásoktól lett mentes, és nem lett nemesi föld), hanem a megye középső részén (Zalatárno- kon, Söjtörön, Kehidán stb.) szerzett birtokok képezték, és adták meg a főurakkal szembeni függetlenségüket. Az alsólendvai uradalom több falvában találkozunk „szabados"-okkal, akiket a földesúr szolgálataik jutalmául (például pénzkölcsönt adtak) felmentett a jobbágyi szolgáltatások alól. Ok esetleg nemességet is szerez­tek, de a jobbágyfelszabadítás után sem tudták elismertetni magukat nemes bir­tokos társakként. Például Hernyéken a Peszlegek, Belsősárdon a Tánczosok csak mint volt jobbágyok lettek földjeik polgári birtokosai. A nemesség nem jelentett zárt kasztot. Folyamatosan történtek nemesítések, a felemelkedés útja nem volt lezárt. A kisnemesek közül is történt bejutás a hiva­talt viselők és a jómódúak közé. A jómódúak közül is kerülhettek a főurak közé. Természetesen az elszegényedésre is vannak példák. A kisnemesi gazdaságok nemcsak rosszabb minőségű, de kevesebb földdel is rendelkeztek Zalában, mint a telkes jobbágyok. A nemesi földek öröklődtek, örökösödés esetén természetben felosztásra kerültek. Gyakorlatilag az adás-vétel is szabad volt (a zálogbirtoklás ezt csak leplezte). Az úrbéres földekkel ellentétben már a rendi korszakban a ne­mesi földeket parcellánként is értékesíteni lehetett. A kevesebb földet viszont el­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom