Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Foki Ibolya: Nagykanizsa társadalmi-politikai életének fő vonásai a XVIII. századtól a XIX. század közepéig
törekedett. A XIX. század elejétől már kereskedők is bekerültek az elitet jelentő purgerek közé, az iparosok túlsúlya azonban mindvégig megmaradt. A kialakuló, jelentékeny kereskedő- és iparosréteg, az élénk piaci forgalom, a „purgerség" rangja erős és öntudatos városi polgárságot eredményezett, amely 1848-ra már egy hosszú, a szabadságért vívott küzdelmet tudhatott maga mögött: részben földesurával, az ország legnagyobb birtokosai közé tartozó Batthyány- Strattman hercegekkel, részben a szabad királyi városi rang elnyeréséért. A város és az uradalom közt folyt alkudozások során mindig kicsikarta azokat a maximális engedményeket, amelyeket érdekérvényesítő képessége teljes körű latba vetésével a fennálló jogviszonyok keretei között el lehetett érni.80 A szabad királyi városi rang elérésére való törekvése szintén rengeteg pénzt és energiát emésztett fel, de nem járt sikerrel. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idejéből a lakosság és a városi elit politikai megoszlásáról nincsenek érdemleges adatok, a lezajlott események azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy a város vezetése és a helyiek többsége támogatta az önálló, magyar kormány célkitűzéseit, és segítette azok végrehajtását.81 Érdemes megemlíteni, hogy egy, a megye politikai viszonyairól 1846-ban készített jelentés a konzervatívoknak egyetlen hívét sem tünteti föl Kanizsán, meggyőződéses ellenzékit viszont annál többet.82 A fentebb említett „előlegesen tartott tanácskozmányok" résztvevői ismeretlenek előttünk, de gyaníthatóan a helyi konzervatívok azon tagjai közül kerültek ki, akik az 1840-es évek megyei politikai küzdelmeiben a későbbi megyefőnök mögött álltak. Bogyay Deák Ferenc és a zalai liberális ellenzék 1843-as követválasztáson történő megbuktatását követően, a Hertelendy Károly és Forintos György neve által fémjelzett konzervatívok támogatásával nyerte el az 1844-es tisztújításon a Tapolcai járás főszolgabírói tisztét. A következő, 1847-es tisztújítást környező időszakban ugyanezen csoportosulás kulcsembereként szerepelt, hívei végül a másodalispáni hivatalra jelölték. A választás napján (1847. jún. 14.) rendkívül heves jelenetek zajlottak, s a feszült politikai légkörben a liberálisok fölényét látva Bogyay visszalépett a jelöléstől, hozzásegítve ezzel az ellenzék híveit a megyei 80 Lásd erről: Simonffy Emil: Kanizsa utolsó pere a földesurasággal. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk. H. Kerecsényi Edit. Nagykanizsa, 1972.121-143. p., illetve Simonffy 2002. 56-66. p. 81 Nagykanizsa 1848-1849-es történéseire lásd: Hermann 2006. 455-527. p., illetve Hermann - Molnár 2000. 82 Magyar Országos Levéltár P 626 Széchényi család levéltára. Széchenyi István gyűjtemény. 10. csomó, 1846. 24-32. sz.; (Lásd Molnár András tanulmányát e kötetben.) Az ellenzékiek közt ott volt Csány László, a zalai liberális ellenzék vezéralakja, a szabadságharc későbbi mártírja. Az ő hathatós közreműködése révén Kanizsa a hazai iparpártoló mozgalomban is aktív szerepet játszott. Az itteni Védegylet 1844. december 6-án a megyében elsőként, az országban ötödikként alakult meg. A kanizsai Védegyletről: Molnár András: Védegylet Nagykanizsán. Adalékok az Országos Védegyesület kanizsai osztályának történetéhez 1844-1846. In: Zalai Múzeum 7. Szerk. Kunics Zsuzsa. Zalaegerszeg, 1997. (Molnár 1997.) 123-129. p. 184
