Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)

II. Csány Lászlóhoz írt levelek 1826-1848 - Levelek 1826-1843

Forintos György630 14-én júliusban] estve hozzám jött,631 de látván több vendé­geimet, ki sem fogatott, a szobába be sem jött, megfordult és elment oly nyilatko­zással, hogy Eőssyhez632 megy hálni, azonban egy nemes embernél szált. Éjjel Antal Ignácnál633 conferentiáskodott, 5 forint pengőpénzt adott a törvény­bírónak borravalót, ki több elöljáró társaival ívott is a kocsmába éjjel becsületesen; fuvarra 50 forint pengőpénzt hagyott. Regvei, hogy vendégeim távoztak, bejött hozzám, mondotta, hogy 43 kocsin járnak emissáriusai;634 előtte való nap Halápon volt conferenciájok;635 a kaputos636 urak közül is sokan tartanak vele, de ő maga mondja nekik, hogy míg a gyűlés nem lesz, addig csak őellene mutassák magokat. Pénzét elölvette, igen nagy csomó volt, s mutatván, hogy mind százforintos bankjel637 - mit láttam is -, állította, hogy negyvenezer forint; bánom, hogy meg nem olvastam; s ha még kétszer annyi kell is, mindjárt egy levél küldésére meg­kapja. Elölvetette, hogy tudja ám már ő, hogy már előre a katonaságot a gyűlésre be­rendeltem (mi pedig nem igaz, s azért a hazugsággal ahhoz, kitől kapta, vissza­utasítottam), de őneki is megígértetett, hogy ha szükségesnek látja, fog a gyűlésre katonaság rendeltetni. Elölvetette azt is, hogy az ő ellenfelei 100.000 forintos subscriptiót638 csináltak a restauratióra,639 mire ő egy kevés zavarba jött, de tüstént írt, s reá azon kedvező választ nyerte, hogy kétannyira, sőt egész 500.000 forint sommáig640 számíthat egész bátorsággal. Szabó641 és Somogyból Bárány Pál642 itt vágynak, ma estvére váratik Kiss János superintendens, eklésiáit visitálandó.643 Ma conventet644 akartak regvei tartani, IJ/65. [Hely nélkül, 1843. július 16.] Kerkapoly István üzenete Csány Lászlónak 630 Az adófizetést ellenzők fő kortese. 631 Kerkapoly István első alispán Kővágóörsön lakott. 632 Eőssy Ignác (1786-?), 1838-tól 1844-ig Zala vármegye tapolcai járásának gyámi szolgabírója, vagy Eőssy Imre táblabíró, 1844-től 1847-ig a tapolcai járás esküdtje, mindketten kővágóörsi birtokosok és meggyőződéses konzervatívok. 633 Antal Ignác, kővágóörsi nemes. 634 Kiküldöttjei. 635 Gyűlésük, tanácskozásuk. 636 Kabátos, hivatalviselő. 637 Értsd: bankjegy. 638 Aláírást. 639 Tisztújításra. 640 Összegig. 641 Szabó János. 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom