Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)

II. Csány Lászlóhoz írt levelek 1826-1848 - Levelek 1826-1843

11/36. Görbő, 1843. május 26. Oroszváry András levele Csány Lászlóhoz Édes Lászlóm! Megyénk zavar állása, legfőképpen pedig azon nagy férfiúban országgyűlési vesz­teségünk388 szoros kötelességemmé tette, hogy Forintossal389 értekezzem; ugyanis tegnap egész délután a kisgörbői szőlejénél egész estvélig négyszemközött komo­lyan tudtára adtam, megyénk szép dísze s becsülete ellen, magának pedig házi körülményeit tekintve minő szörnyeteg lépést tett, iparkodjék ezen sebet begyó­gyítani, különben reá nézve is iszonyú csapás. Magamra vállaltam azt, hogy ha velünk kezet fog, s lemond eddigi tettérül, rajta is segítve lészen. Igen távolrul gyenge részét tapintva, kivettem belőle, hogy a másik követnek első alispánunkat390 kívánja, a másik, előbb szóban lévő ellen391 pedig mindent el fog követni. Iparkodtam kivenni belőle azt is, hogy ezen utolsó volt-e bujtogatója, mert magátul oly békeszerető, barátságos ember fel nem lépett volna, melyre azt válaszolta, hogy azon úr adó ellen nyilatkozott előtte mindég, hanem azt is hozzátette; hogy nemesi pénztárt ő is kíván; későbben, a mostani gyűlés előtt Halápon véle öszvejővén, nyilatkozását kérte, melyre azt felelte, hogy ő ezentúl soha többé nyilatkozni nem fog, arra tudtára adta, hogy ő teljes életé­ben kertelő ember lévén, szavára többé mit sem fog adni. így lévén a dolog, abban egyeztünk meg, hogy 30-án vagy 31-én hozzád megyünk, értekezendők arrul, miképpen hozzuk megyénket tisztára. Már most tehát arra kérlek, édes Lászlóm, tudósíts engem arrul, ha szükségünk van-e Forintosra; akkoron a kitűzött napok­ban megtisztelni fogunk, de távol légyen, hogy akárki más, kivált méltóságos Horváth kamarás úr,392 ott légyen. Majd akkor szóval többet, addig is becses ba­rátságodat kikérve vagyok Néked, édes Lászlóm Görbőn, május 26-án 1843. tisztelő barátod Oroszváry András Eredeti tisztázat. MOL H 103. 19. d. 388 Deák Ferenc, miután Zala vármegye 1843. április 4-ei közgyűlésén leszavazták a nemesi adófize­tést, a május 22-ei közgyűlésen nem vállalta el az országgyűlési követséget. 389 Forintos Györggyel, a nemadózók kortes vezérével. 390 Kerkapoly Istvánt. 391 Tudniillik Hertelendy Károly ellen. 392 Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás. 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom