Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)

I. Csány László levelei, beszédei, írásai 1817-1848

utolsó szeptemberre várt pénzei, s ezek között saját ötezer pengőforintjai is kima­radtak, azonban talán még e napokban megérkeznek; ezekből ugyan gróf Bat- thyánynak nem fizethet, de újesztendő napra bizonyosan kötelességének eleget teend, mert akkor már a gyapjúra is okszerűen lehet szerződnie. Szíveskedjél kedves Elekem egy pár sort írni Hegedűs úrnak;590 közbenvetésed érvényesebb leend, mint egy ilyen quasi591 ismeretlen emberé, minő Hegedűs úrnak, különö­sen pedig Zsoldos erányában én vagyok. Novemberi gyűlésünkön592 óhajtalak látni; éppen alkalmas időben leend az, onnét egyenesen felmehetsz Kőszegre. Nem tudom, megérkeztek-e vagy megér- kezendnek-e a pesti, honti levelek?593 Már mutatkozik az új rendszer594 tenden- tiája. Mit mondasz a vezérkedő Dessewffynek595 abbeli elvéhez, hogy alkotmá­nyunk garantiáját leginkább a kormány becsületességébe kell helyezni? Ezek az emberek már célnál gondolnak állani, legalább úgy tetszik a húrnak hangjából, melyet pengetnek; olyan állás, melynek biztossága egyéni becsületességtül függ, megszűnt lenni alkotmányos - vederemo.596 Némi vigaszt nyújthat annak tudata, hogy a történet597 nálunk állandós rendszert fel nem mutathat, így valószínű, hogy e mostani gonosz rendszer sem bírand állandósággal. Isten veled kedves Elekem, csókolom húgaimnak öregét, fiatalát, csókollak Téged is sokszor hű barátod Csány Saját kezű eredeti tisztázat. ZML Séllyey cs. It. 6. cs. 590Séllyey Elek Söjtörön, 1845. október 7-én kelt válaszlevelében arról tájékoztatta Csányt, hogy írt a kőszegi ügyvédeknek, és véleménye szerint a végrehajtást elhalasztják. (Lásd a 11/105. sz. dokumen­tumot!) 591 Szinte, mindegy. 592 Zala vármegye közgyűlése 1845. november 10-én kezdődött. 593 Hont vármegye 1845. augusztus 11-ei és Pest vármegye 1845. augusztus 27-ei körlevelei, melyek­ben figyelmeztették a törvényhatóságokat a Hont megyében Luka Sándor adminisztrátor által elkö­vetett törvénysértésekre. 594 Az adminisztrátori rendszer. 595Dessewffy Emil gróf (1814-1866), konzervatív politikus, 1844-től 1847-ig a „Budapesti Híradó" cí­mű lap vezére. 596 Majd meglátjuk. 597 Értsd: a történelem. 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom