Kardos Ferenc: „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez - Zalai gyűjtemény 65. (Zalaegerszeg, 2008)

Bevető: Források és adatok cigány közösségekről a 18. századi Zalából

Történelmi pillanatkép a zalai cigányság 18. századi állapotáról

Bár nincs módunk alapos történeti áttekintést adni az átnézett és itt közölt források alapján, fontos rávilágítanunk néhány jellemző folyamatra, tovább vizsgálandó kérdésre.

Jelenlét, letelepedettség és vándorlás

A cigányság történetének leggyakrabban feltett kérdései között mindig elhangzik: mikor jelenik meg és telepedik le a cigányság egy adott területen. Esetünkben is felvetődik a kérdés: mikortól beszélhetünk zalai cigányságról, értelmezhető-e e fogalom, vagyis mikortól van kontinuus cigány népessége a megyének?

A forrásadottságok miatt a cigány népesség létszámára vonatkozóan eddig csupán a század második feléből, elsősorban a Mária Terézia kori összeírásokból vannak adataink. E források szerint Zalában a 18. század második felében 1,5-2 ezer főre tehető cigány népességet találunk, ami a 100 ezerre tehető34 Zala megyei népességének nagyjából 1,5-2 %-a. A zalai cigányság - földje nem lévén, vándoriparból, kereskedésből, szolgáltatásokból fenntartva magát - sokkal mobilisabb ekkor más zalai etnikumoknál, de e mobilitás nem feltétlenül áll szemben a letelepedettséggel. A vásárokra járás, a faluzás, kéregetés, vándoripar azoknál a családoknál is jellemző tevékenység lehetett, akik az év nagy részét egy településen töltötték, ekkor valószínűleg a közeli településeket járhatták be. Erre vonatkozóan kötetünkben is közöltünk forrást (pl. a már említett Kozák Nótár ügye), de a téma további gazdasági adatok gyűjtését követően, alaposabban körüljárandó. A letelepedettség tehát meglátásunk szerint a cigány közösségek vonatkozásában azt jelenti, hogy a közösség állandó lakhelyen tartózkodik hosszabb ideig (több hónapig, évig) házban vagy kunyhóban, az őt befogadó közösség ismeri, számon tartja, társadalmi és gazdasági kapcsolatokat létesít vele. A vándorló életmódú közösségek csak rövid időt töltenek egy-egy településen, többnyire sátorban laknak, nem igyekeznek megismerni a befogadó közösséget, csak a munkákat végzik el a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben. Érmek megfelelően a már említett, idénymunkára több hónapra egy településen vagy uradalomban megtelepedett cigányokat letelepedett életmódot élőknek tekinthetjük. A letelepedés folyamata minden bizonnyal sok közösségnél a 18. század második felében indul el, erre való törekvés jeleit láthatjuk néhány forrásban. Például a lengyeli Horváth családról, kiről az őket befogadó gellénházi Nemes István nemes így vall: „ hogy a kérdésben lévő ujj pol34 AII. József kori, 1784/87-es népszámlálás idején 115.928 főt írtak össze, a feldolgozott 1773-dik évi cigány összeírásaink pedig ennél tíz évvel korábbiak.

27