Kardos Ferenc: „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez - Zalai gyűjtemény 65. (Zalaegerszeg, 2008)

Források - III. "...az czigány gyermeknek egy esztendőbeli tartásáért"... A zalai cigány gyermekek Mária Terézia és II. József korában

A gyermekek egy része nyilván megpróbált szüleihez visszaszökni. Az 1777- es összesítések mellékletét képző, a szökésekről tudósító, itt közölt kimutatások „extractusok" azonban nagyon kevés szökésről adnak számot. 1777-ben a Kapornaki nagyobb járásból 99 gyermeket helyeztek el, 15 szökéséről tesznek említést, a Kapornaki kisebb járásból nevelőszülőkhöz helyezett 117 gyermek­ből 17 szökéséről van forrásunk. A bejelentett szökések száma azért sem lehetett nagy, mert amíg a hatóság tudomására nem jutott a szökés, addig járt a pénz a befogadó családnak a gyermek után, illetve addig nem kellett tartania a gyer­mek szüleinek attól, hogy a hatóságok ismét elveszik tőlük gyermeküket. Ezért mind a szülők, mind a nevelőszülők érdekeltek voltak az esetleges szökés el­hallgatásában. Sajnos nincs arról adatunk, hogy a gyermekek elvétele és távol tartása szüleik­től milyen konfliktusokat okozott (a meglévő büntetőperek közt sem találtunk i- lyent). Az azonban vélhető, hogy nagy számú konfliktus esetén nem lett volna tíz évig a rendszer ily módon fenntartható. III.l. Azon Zalaegerszegre és vidékére elhelyezett cigány gyermekek összeírása, kiknek tartásáért a vármegye 1777 február 1. és ápri­lis vége közt díjat fizetett a „nevelőszülőknek" Zalagerszeg, 1777. február 1. Tabella Proliud Zingaricarum56s Az 1777-es kimutatás szerint az öt járásból összesen 347 fő három és tíz év kö­zötti gyermeket helyeztek el Egerszegre és vidékére, az alábbi járásonkénti megosztásban: Kapornaki kisebb járásból 117 gyermek Kapornaki nagyobb járásból 99 gyermek Szántói járásból 83 gyermek Tapolcai járásból 32 gyermek Muraközi járásból 16 gyermek Zalaegerszegre 232 gyermek került, az összes elhelyezett gyermek mintegy 70%-a! Csácsra 39, Szent Ivánra 13, Andráshidára és Bekeházára 10-10, Nagy- páliba 8, Teskándra 6, Neszeiére 5, Gébártra 4, Kaszaházára 3, Ebergénybe, Kis- páliba és Pozvára 1-1 gyermeket helyeztek el. 565 565 ZML IV/h Cigány összeírások 1768-1784. Korábbi helye: ZML IV/9. Főadószedői ira­tok. Főadószedői számadások mellékletei 1777. N° 765. Tabella Prolium Zingaricarum anni 1777 a 1 febr anni conscripti usque ultimarum apr. deserviens. 273

Next

/
Oldalképek
Tartalom