’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. A forradalom és megtorlás dokumentumai, kronológiája és személyi adattára - Zalai gyűjtemény 63. (Zalaegerszeg, 2006)

A forradalom és a megtorlás dokumentumai

Mi azt mondtuk neki, hogy a hallgatóval történt megállapodás szerint fogunk cselekedni. (Ennek akkor Hazai Sándor örült a legjobban, hogy sikerült a diák­ságot helyes útra vinnünk, az a vén gazdatiszt had beszéljen, amit akar.) Németh tanár és a hallgatóval folytatott vita alatt az Akadémia Forradalmi Taná­csától távmondatot kaptunk, amelyben a hallgatóval történt megbeszélést doku­mentálták, mely szerint az Akadémia Forradalmi Tanácsa eláll követeléseitől, a hallgatókat benntartja az Akadémián, és semmiféle felelősséget nem vállal a keszt­helyi tömeg cselekedeteiért, mivel a kezdeményezést a Városi Forradalmi Tanács kiragadta a kezükből. Horváth Ferenc s. k. Varga Tibor s. k. Forrás: VeML MSZMP Veszprém Megyei Bizottság Archívuma 18. ő. e. Mezőgazdasági Akadémia. 170. Keszthely, 1957. június 5. Dr. Szilcz Ákosnak, a Keszthelyi Városi - Járási Ügyészség vezetőjének összefoglaló jelentése a forradalom idején és az azt követően folytatott munkájáról (részletek) Keszthelyi városi-járási ügyészségtől 1957. lg. IV. 4/8. szám MSZMP Járási Intézőbizottság Keszthely I. Az ügyészség 1956. évi június hó folyamán tartott utoljára beszámolót. Ezt a be­számolót azzal kellene kezdenem, hogy elsősorban ismertessem a legutóbbi párt vb ülésen hozott határozatok végrehajtását. Mivel azonban azóta, az 1956 évi ok­tóberi ellenforradalmi felkelés, állami, gazdasági, társadalmi életünk egész terüle­tén és így az ügyészség munkájában is komoly mértékben éreztette hatását, a leg­utóbbi beszámoló és az ellenforradalmi események között alig pár hónap telt el és az ellenforradalom fegyveres felszámolása és a káros egyéb következmények megszűntetése az eddigiek mellett új feladatokat is rótt az ügyészségre. A beszá­molómban főként az ellenforradalmi felkelés leverése utáni időszak ügyészi mun­kájával kívánok foglalkozni. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom