Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)

Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.

117. Letenye, 1925. október 13. Hangulatjelentés a letenyei választókerületből103 Kegyelmes Uram!104 A letenyei kerület kritikusabb részeit tegnap, folyó hó 12-én bejártam, s bizal­mas jelentésemet parancsodnak megfelelően az alábbiakban teszem meg: Pozsogár, kinek budapesti reám vonatkozó előadását még csak cáfolatra sem tartom méltónak, nem sikerült ugyan még ez alkalommal visszalépésre bírni, de nem adom fel a reményt arra vonatkozólag, hogy 18-a körül talán tudok ered­ményt elérni. A kerület az én véleményem szerint nem olyan biztos ugyan, mint ahogy ezt Huszár Őnagyméltósága számítja, azonban Fitz esélyei egy hét óta két­ség kívül sokat javultak. 18-ra biztos kilátásba helyeztük érkezésedet, s nagyon kérlek, hogy egy napos körútra a kerületbe leutazni méltóztassál. Ernst Öméltó­ságát is várják. Addig a helyzet nem fog hátrányunkra változni, fogadtatásodra Letenye nagy örömmel készül. A legfontosabb részről szóval fogom 18-án jelen­tésemet megtenni. Ma 10-15 %-al vezetünk. Azt hiszem a fajvédők teljesen kiesnek.105 Fogadd Kegyelmes Uram, tiszteletem őszinte nyilvánítását. Zalaegerszeg, 1925. október 13-án Tarányi Ferenc ZML IV. 401. b. Zala vármegye főispánjának bizalmas iratai, 146/1925. 103 A letenyei választókerületben 1925. október 10-én időközi parlamenti választást tartottak, Hege­dűs György váratlan halála miatt, amelyen három jelölt indult: Fitz Artúr keresztény legitimista, Po­zsogár Rezső helybeli ügyvéd független és Somogyi Béla fajvédő. A jelentés a választás erőviszonyait mérte fel. 104 A megszólítás fölött kézírással a „Vass" név olvasható, amely csak Vass József népjóléti miniszter személyét jelentheti, aki a kormányban a kereszténypártot képviselte. Ismeretes, hogy Tarányi Ferenc főispán is keresztény legitimista világnézetű volt. 105 A választást az előrejelzés ellenére Somogyi Béla fajvédő nyerte meg (1687 szavazat), Fitz (1546) és Pozsogár (1254) előtt. 338

Next

/
Oldalképek
Tartalom