Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)

Politikai küzdelmek Zala megyében 1918-1931

tolikus egyházat és annak is helyi képviselőjét, Pehm (Mindszenty) József apát­plébánost, aki minden követ megmozgatott Friedrich sikere érdekében.152 Ha ő az ország ismert politikusa, úgy Farkas Tibor Zala megye meghatározó személyisége volt, törvényhatósági bizottsági tagként rendkívül aktív közéleti szerepet játszott. Farkas a Zalaegerszegtől 10 km-re található Felsőbagodon szü­letett 1883-ban. Itt, a szomszédos Alsóbagod, valamint Söjtör falvak határában terült el a családi birtok, ahol gazdálkodott. A középiskolát Bécsben végezte, majd Budapesten szerzett ügyvédi oklevelet. Ezután tanulmányait Angliában folytatta, Cambridge-ben tanult, majd 1912-ben előadásokat tartott a London Schcool of Economics and Politics kurzusain. A háború kitörése után bevonult, a fronton teljesített szolgálatot. A forradalom idején megtagadta a szolgálatot a Károlyi-kor­mánynak és visszavonult birtokára gazdálkodni.153 Nem volt tagja a kormány­pártnak, mégis megszerezte annak támogatását. Ahogy a főispán esélylatolga­tásából olvasható (96. sz. dokumentum), Farkas mellett elsősorban az a széles kapcsolatrendszer szólt, amelyet családja vívott ki magának. Ezt már Farkas Ti­bor apja, Farkas József megalapozta, aki 1896 és 1910 között volt a Katolikus Nép­párt országgyűlési képviselője.154 19. táblázat: A zalaegerszegi választókerület eredménye 1922-ben Jelölt Párt 1. forduló Pótválasztás fi % fi % Friedrich István Andrássy-Friedrich 3093 32,2 Briglevics Károly Rassay-párt 3417 35,5 4212 44,2 Farkas Tibor Pártonkívüli, kormánytámogató legitimista 3110 32,3 5308 55,8 A választás eredménye rendkívül érdekesen alakult, hiszen mindössze 17 sza­vazaton múlott, hogy a pótválasztáson, Briglevics mellett Farkas Tibor indulha­tott, Friedrich pedig kiesett. Az igazi meglepetést Briglevics okozta, bár az ő jó szereplése inkább annak köszönhető, hogy ellenszavazói megoszlottak a két jelölt között. A megismételt voksolás már kevesebb izgalmat hozott. Annak köszönhe­tően, hogy a kiesett Friedrich szavazói inkább Farkast támogatták, az végül 1100 fős többséggel nyerte a választást és jutott a parlamentbe. 152 ZML Főisp. ein. 44/1922. (96. sz. dokumentum) 153 Almanach 1931-36.135. p. 154 Farkas Tibor bátyja, Farkas Kálmán 1919-ig a megye több járásában töltött be szolgabírói és főszol­gabírói tisztet. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom