Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)

Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.

vényes berendezkedéssel és azzal a hazafias törekvéssel, amelynek végső célja a nemzetet súlyos megpróbáltatásai között az alkotmány ösvényén a megerősödés és fejlődés felé vezetni. A magyar közéletből nehéz kitartó munkával lassankint sikerülni látszott a gyűlölködés szellemét eltávolítani, a Beniczky esettel azonban a nemzet és állam­ellenes aknamunka újra a gyűlölködés mezejére akarja vinni az ország hangula­tát. A nemzetköziség hívei ezzel kapcsolatban akarják céljukat, a magyar nemzeti állam és társadalom struktúrájának a felborítását elérni. Ezen törekvéseknek erős lélekkel és elszánt akarattal kíván útjába állani a vár­megye közönsége is és kéri a m. kir. Kormányt, hogy az állam belső rendje, nyu­galma és talpraállítása iránti törekvés érdekében mindezen és bármilyen állam és nemzetellenes jelenséget a hatalom minden törvényes eszközével fojtson el, hogy a nemzetközi és lelkiismeretlen szociáldemokrata, vagy nemzetietlen radikális pártpolitika ezt a nemzetet és országot újra a pusztulásba ne vihesse. A vármegye közönsége, amiként a f. hó 21-én a vármegyék országos tisztelgő küldöttségében való részvételével is már részben kifejezésre juttatta, az államfő, Horthy Miklós Kormányzó Úr Őfőméltósága iránt törhetetlen hűséggel és ragasz­kodással viseltetik.102 Ezen érzelmének és hazafias meggyőződésének megfelelően mai közgyűléséből hódoló felirattal üdvözli a Kormányzó Úr Őfőméltóságát. Fel-iratában tolmácsolja a vármegye közönsége hódolatát, hűséges ragaszkodását és törhetetlen hűségét. Feliratában kéri a vármegye közönsége Őfőméltóságát, hogy hazafias lelkének sugallatát követve változatlan türelemmel és elszántsággal ke-gyeskedjék továbbra is nemzetét azon cél felé vezetni, amely a jövő boldogulás útját mutatja. Elhatározza a közgyűlés, hogy ezen határozatát a m. kir. Miniszterelnök Úr­hoz felterjeszti. ZML IV. 402. a. Znia Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai, közgyiilési jegyzőkönyvek, 14130/1925. sz.jkv. 916. 1021925. június 21-én járult Horthy elé a főváros és a törvényhatóságok 500 fős hódoló küldöttsége, támogatásukról biztosítva a kormányzót. 337

Next

/
Oldalképek
Tartalom