Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.
ra, amely örökké tart. (Tangier Béla: Nekünk igen sok bűnünk lehetett, mert nagy a büntetésünk.) Ami pedig a zsidóság számarányát illeti, a statisztika adataiból nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Magyarországon virul belőlük a legtöbb. Ez a nagy számarány az oka annak, hogy Magyarországon a zsidóság, mint egy nemzetiségi mínusz került bele a magyar történelemnek serpenyőjébe. Úgy látszott, hogy az emancipációval, amely először Franciaországban 1871. szeptember 27-én történt meg, nyugovóra tért a zsidóság kérdése. Azonban t. Nemzetgyűlés, az egyes nemzetek hamar belátták, hogy ez a befogadott jövevény sokkal nagyobbat markolt, mint amennyihez joga lett volna. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon) Felmerül most már az a kérdés, hogy tulajdonképpen mi az az álláspont: ellen- szenv-e vagy meggondolás-e, amely a zsidóság ellen megnyilvánul - hála Istennek - nemcsak nálunk, hanem másutt is. Azt mondják a zsidók, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint egy keresztény indulat velük szemben. De ez csak menekvés a cégér alá, mert hiszen maga a kereszténység nem ismer gyűlöletet, mint a zsidóság. (Patacsy Dénes: Szeretetett) Csak egy példára hivatkozom. Hiszen maga a zsidó vallás előírja azt, hogy „az idegennek adjál uzsorát". Ugyebár ez a gyűlöletnek egyik megnyilvánulása? Azt mondják továbbá a zsidók, hogy ez a mostani kurzus, amivel a keresztény lelkek telítve vannak, tulajdonképpen nem más, mint egy ellenkező valami a kereszténységnek szellemével. Mi azt mondjuk, hogy ennek a kurzusnak nem szabadna ellenkeznie az igazi zsidóság szellemével sem. De nehogy, nem tudom mit tételezzenek fel rólunk, kijelentjük azt, hogy mi nem akarunk pogromot, (Úgy van! Úgy van!) mi nem akarunk zsidóvért, mi sokkal nagyobb urak vagyunk, semhogy erre törekednénk. Mi csak a fehéreket akarjuk kiválogatni, mi egy morált akarunk végre ebben az országban, (Úgy van! Úgy van!) egy keresztény morált, (Úgy van!) egy jobb morált, mint a zsidó morál. (Tangier Béla: Úgy van! Helyes!) De bocsássanak meg, a kereszténység nem lehet tovább béketűrő, mert azok után a nemzetrontó, társadalmi és erkölcsi megsértések után, - hogy úgy mondjam - melyeket a zsidóság velünk szemben évtizedek alatt elkövetett, (Úgy van!) kell, hogy ez a kereszténység is kilépjen hallgatólagos csendes álláspontjából és elővegyen egy eszközt, amely nem halálos, de elővegye azt az eszközt, amit Krisztus is megtett, aki akkor, mikor minden intelme és minden tanítása dacára virágzott a bűn, egyszerűen kötelet vett a kezébe és kiverte azokat a farizeusokat...(Meskó Zoltán: Kufárokat!) ... az ő Istenének, az ő Atyjának a templomából. (Úgy van! Úgy van! Élénk taps.) Ehhez nekünk is jogunk van. (Meskó Zoltán: Kötelességünk is, nemcsak jogunk!) De már itt meg akarom jegyezni, hogy az én keresztény lelkem csak a bűnöst akarja megbüntetni, bármennyi legyen is, ellenben nem tudnék soha ahhoz nyúl217