Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.
12 óra után a közélelmezési miniszter a városháza erkélyét elhagyta, mire ismét Szmrecsányi György lépett az emelvényre, s rövid beszéd után nyugodt szétosz- lásra hívta fel a tömeget. Ez minden incidens nélkül meg is történt. Rendőri beavatkozásra sor nem került, mert tettlegességre egy a főtéren történt apróbb incidensen kívül senki sem vetemedett. A közélelmezési miniszter úr kíséretével a mai napot és éjszakát Zalaegerszegen töltötte, és hétfőn, december hó 22-én reggel 5 órakor külön vonaton elutazott. Ugyancsak a mai napon délután 2 órakor a zalaegerszegi szociáldemokrata munkások és munkásnők a Korona szálló nagytermében értekezletet hívtak ösz- sze, amelyre előzőleg kormánybiztos úr Öméltósága adott engedélyt. A jelzett időben kb. 150 főnyi, többnyire fiatalabb (25 évig) munkás jelent meg. Az értekezletre feljöttek Eitner Zsigmond kormánybiztos úr Öméltósága, Szmrecsányi György, a város képviselőjelöltje, valamint dr. Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvos urak is. A gyűlés megnyitása után Tóth András cipész fejtegette a megjelentek előtt, hogy a szakszervezetek tisztán csak gazdasági ügyeket fognak ezután tárgyalni, és az ily irányú működésre a munkásság az illetékes hatóságtól az engedélyt megkapta. Indítványozza, hogy az összes szakszervezetek egyetlen helyen, a Korona szálló nagytermében helyezkedjenek el, válasszanak az összes szak- szervezetek egy-egy képviselőt, akik az összes szakszervezeteknek a működését irányítani fogják, és érintkezésbe lépnek a helybeli keresztény szocialista munkásokkal, hogy a katolikus házban elhelyezett és az ő tulajdonukat képező bútoraikat és könyvtárt, miután az nekik sajátjukat képezi, szerezzék vissza. Ezután felolvasták a megválasztandók névjegyzékét. Az értekezlet berekesztése előtt Szmrecsányi György intézett rövid beszédet a megjelentekhez, amelyben óva inti őket attól, hogy a szakszervezetek örve alatt politikával foglalkozzanak. Az elnök rövid válasza után az értekezlet tagjai nyugodtan szétoszlottak. Rendőri beavatkozásra sor nem került. Zalaegerszeg, 1919. december 21. olvashatatlan aláírás rendőrkapitány ZML IV. 401. b. Zala vármegye főispánjának bizalmas iratai, 13/1919. 203