Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Német József: Zalaegerszeg kulturális élete a 18-19. század fordulóján
Ekkor érkezett ide egy színtársulat is, összesen négy darabot mutattak be, közülük három címét ismerjük: Atyafiak, Báthory Mária, Vashámor. (Az Atyafiak néven említett mű bizonyára Kotzebue Atyafiság című, akkoriban nagyon népszerű műve lehetett, a Báthory Mária Dugonics András magyarítása, elképesztő anakronizmusokkal, a magyar történelemmel a címszereplő nevén kívül szinte semmi kapcsolatot nem tartó alkotása. A Vashámorról nem sikerült semmi közelebbi adatot találnunk.) Az előadás érdekessége, hogy feltehetően a szereplők közt volt Déryné is. Emlékezéseiben a pontos évszámot ugyan nem említi, de bizonyára ez évre vonatkozik: „Most már elutazván Szombathelyről, vitte Kilényi társulatát mindenfelé, de arra már nem emlékszem, mi rendszerrel, csakhogy egész nyáron mindenfelé utaztunk. Voltunk Vas vármegyében, aztán Zalaegerszegben, Aradon, Pécskán, Nagygyőrben."28 Kilényit a vármegye másféle módon is patronálta. 1820-ban további utazásához nyújtott tetemes segítséget, majd támogatásukra gyűjtést is kezdeményeztek. 1820. szeptember 18-án Nagy Antalt bízták meg az összegyűlt pénz kezelésével, s azt határozták, hogy Zalaegerszegen vásároljanak házat a társulat számára, biztosítva a nyelvművelő együttes végleges letelepedését. Hogy ezt hogyan képzelték el, hogy csak szálláshelyre gondoltak-e vagy esetleg állandó jellegű színházra, arra vonatkozólag nem találtam adatot. A kezdeményezésnek további nyoma nincs.29 Olyan szempontból azonban figyelemre méltó, hogy egy évtizeddel később a nagyjából ugyanilyen összetételű közgyűlés határoz a balatonfüredi színház felépítéséről. Kilényiék azonban ez időben már az ország távolabbi tájain turnéznak. Természetes, hogy a városban nemcsak képzőművész, hanem kőfaragó mester sem élt, erre a célra kő sem állt rendelkezésre. Jobbára a keszthelyi kőfaragó céh elégítette ki a városban jelentkező kisszámú igényt, noha csak a Szentháromság szoborról tudjuk biztosan, hogy keszthelyi mester alkotása. A vázolt körülmények magyarázzák, hogy a századfordulót megelőző, illetve követő két évtizedben miért olyan kevés tehetség indult el a városból. Nem is célszerű összehasonlítani a Keszthelyen, Nagykanizsán, Sümegen ez időben születettek létszámát az Egerszegről indultakéval. Mindössze öt olyan személyt tudunk említeni, aki ekkortájt született és jutott némi hírnévhez. Bálint Antal piarista pap, valamelyest ismert író lett. Csutor Imre inkább vármegyei tisztviselőként jelentős, egyetlen történelmi jellegű füzete jelent meg élete vége felé. Ő sem a városban, hanem Salomváron született, élete java részét ott töltötte, az irodalmi érdeklődést apjától örökölte. Azért említjük itt is, mivel az egerszegi elemi iskola tanulója volt. Egerszegi volt a már említett Vass József pap, tanár, történész, akadémiai 28 Déryné emlékezései. I. köt. Bp., 1955. 334. p. 29 Poór Ferenc: A közigazgatási nyelv ügye Zala vármegyében a XVIII. század végén és a XIX. század elején. In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. köt. Veszprém, 1972. 428. p. 68
