Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Lövői járás

V. Helségünkben egészheles jobbágy nincs, hanem fél fertálhoz negyed fél, egy fertálhoz pedig hét holdot két vetőre bírtunk, és most is bkunk, eg)' fertálhely- hez három szekérre való rétet, mellyeknek a csekély részin kaszálgatunk sarjút, egy hold földben két köböl posonyi magot szoktunk vetni. VI. Az árendán föllül, amint föllebb, ha szükség volt szekérrel is szolgáltunk, azt is négy marhával némelykor aratni és kaszálni is voltunk. VII. Kilencedet még edig semmiféle mezzei termésinkbűl nem adtunk, fölleb írtt árendán és szolgálótokon kívül más adózásokat nem tettünk, s ajándékot sem adtunk. VIII. Egy sincsen. IX. Örökös árendás jobbágyok minyájon vagyunk, egyedül ketten vannak, akik nem régen jöttek helységünkben Streleczrűl a méltóságos uraságnak robotos helysé­géből. 1768. április 20. Előttem: Sidi Pál alszolgabíró s. k. és Büki János esküdt s. k. 261. TÓTHFALU I. Mind ez üdéig urbáriumunk tudtunkra nem volt. II. írásbeli contractusunk sem volt, hanem eleitűi fogva készpénzbéli árendát fizet­tünk. III. Árendát egy fertálhelytűl 3 forintot, 7 1/2 krajcárt fizettünk, abban értvén vaj árát, ezelőtt minden esztendőben Lendváig vagy Köszögig egy négy marhás szekeret adtunk, 17 esztendőtűi fogva pedig esztendőnként néha 4, 5, 6, 9 sze­kereket is adtunk, arra való marháink nem lévén, úgy fogattunk szekereket töb­bi közül egy esztendőn a forosoknak 70 foréntokat fizettünk, most már négy esztendőktűl fogva annyira nem terhelytetünk, amint is, hogy árendán és sze- kérezésen kívül földesuraságunknak most mást nem adunk. IV. Szántóföldeink s. v. trágya alá alkalmatossak és ha trágyázhattyuk, termésre is alkalmatossak, réttyeink sovánok és tüskéssek, gyakran az árvíz is megönti, sző- lőhegyenk határunkban vagyon, borainkat jó áron elladhattyuk, és Szent Mihály naptól fogva Szent György napig szabadon korcsmáltothattunk, de úton kívül lakván, semmi hasznot abból nem veszünk, erdőnk nincs, hanem ezelőtt cirka 40 esztendőkkel Lukó nevő erdőt bírtuk, de azidőbéli tisztartó bennünket attól elltiltván, pusztává tette, legeltetőhelünk is addig vagyon, méglen parlag földe­inket föl nem szántyuk, ahol ezelőtt legeltetőhelünk volt, ott az uraság magának rétet csináltatott. 360

Next

/
Oldalképek
Tartalom