Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Lövői járás

V. Helyszámra az helységünk sohasem volt fölosztva, hanem ki többet, ki keves- sebbet bírt mind földekbűl, mind rétekbűl. Sarjút pedig nem kaszálunk másutt, csak egyedül az házaink végiben valami csekélységet néha. VI. Árendások lévén nem robotoltunk. VII. Kilencedet sohasem attunk semminémő termésbűi, szomszéd uraságoknál sem volt szokásban ennek előttö, ma pedig készpénzül inkáb fogjuk azt kiadni, mintsem termésbűi, más egyebet pedig az föllebb írattakon kívül semmit sem attunk. VIII. Puszta helyenk nincsen az helységben. IX. Mink mind úgy szaka ttunk Joseczre, azért nem vagyunk örökös jobbágyok. 1768. március 28. GállJoseffX GönczJánosX Czika Joseff X Németh Antal X Büki Joseff X Magyar György X Előttem: Szecsődy Imre alszolgabíró s. k. és Marton György esküdt s. k. 185. JOSECZ II. I. Urbáriumunk méglen őfölségének kegyelmes rendelésébűl ennekelőtte, mint­egy kilenc esztendőkkel be nem hozattatott, nem volt soha is a mi emlékeze­tünkre. II. Az emlétett urbáriumnak béhozattatása előtt írásbéli contractusunk sem volt, noha a közönséges robotokat, mint más helységbéliek, nem tettük, hanem áren- dát fizettünk, és pedig nevezetessen Göncz János, Kiss István, Czika Ferencz, Büki János és Magyar János esztendőnként árendát 2 foréntokat és 30 krajcá­rokat egyeránt fizettek, noha ki többet, ki kevessebbet bírtt. Hoszú fórban is mentek hol egyszer, hol kétszer, ezeken kívül tizedet is adtak, mellyet a Híd- véghi majorhoz hordottak. Minthogy zsellér azon üdőben helységünkben nem találtotott, azoknak adózásirúl nem is szólhatunk, hanem azt jelentyük, hogy öt házban laktak Gáli nevezetű emberek, akik szabadossak voltak, de Pálles tisztartó uram üdéjében kifizettettek, aképpen ők is hozzánk hasonlókká lettek. Mindazonáltal egy darabig az emlétett Gálok különössen 16 foréntokat fizettek, hanem az urbárium után, melly 1768-dik esztendőben kiadattatott, egész e mos­tan folyó 1777-dik esztendőig öszvöségessen Gálokkal együtt árendát fizettünk, de contractus szerént, melly sub litera A iderekesztetik, először ugyan, mint ab­270

Next

/
Oldalképek
Tartalom