Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Egerszegi járás
VII. Se az régi járt földekbűl, se az irtásföldekbűl mind ekkoráig nem attunk se tizedet, se kilencedet, hanem Szent Mihályi adót, aki több jószággal bírt, adót 12 garast, ki pedig kevessebbet, hat garast, nemkülönben minden esztendőben régi szokás szerént, borjú árát a 1 forint 23 dénárt füzettünk. VIII. Puszta házhely most egy sincs az helységben. IX. Rész szerént örökös jobbágyok, rész szerént szabadmenetelűek voltak. Ev nélkül SzúnyogJános X Toplyak János X Sipos János X Előttem: Csákányi János főszolgabíró s. k. és Nemkovics László esküdt s. k. 122. TÜTTŐS II. I. Ezen hellységnek, hogy valamikor urbárioma lett volna, mindaddig még őföl- sége rendelésébűl ki nem adatott, nem emlékezünk. II. Hogy contractusunk lett volna valaha, arra sem emlékezünk, mivel akik ezen hellységet először megszállották, már mind elszéllettek, és ha volt is, azok elvitték magokkal, következendőképpen azt sem tudhattyuk, hogy ezen szokásban lévő kötelességnek praestatioja legelőször mikor kezdődött. III. Méltóságos gróff Szécsenyi uraság bírása alatt, elsőben, ugyan a mi emlékezetünkre félheles három forintot, fertályheles eg)’ forintot ötven pénzt adott áren- dát, magok lakóházoikban zsellérek pedig, esztendőnként 18 gyalog napi számot szolgáltak. Annakutánna az megírt árenda helet, ugyan félhelesek ketten, fertálhelesek négyen öszvefogva négy marhával mindenféle dologra, amellynek mikor minémű ideje volt, hajtattunk, és gyakorta három, s négy napokon is egy végben megtartóztattunk, ellvégezvén pedig az uraság dolgát, kétt s három hétig sem hajtattunk robotra, hanem aratás és szénatakarás idejében a marhások a gyalogokkal edgyütt gyalog szolgálotott tettünk. Méltóságos báró Zsennyei uraság kezére kerülvén a jószág, személválogatás nélkül, mind fél-, s mind fertály- helesek, úgy zsellérek, akiknek vonyós marhájok volt, ketten öszvefogva négy marhával, ha pedig gyalog kívántatott, mindenféle dologra hajtatván, minden héten kétt napot szolgáltunk, Szent Iván naptúl fogva pedig Szent István király napig hol gyalog, holy marhával mindennap robotra hajtattunk. Még is azon 188