Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Egerszegi járás
75. NEMESSÁGOD I. Urbáriumunk nem volt, s nincs is. II. Igen is két-három esztendőre való contractusunk volt, s előbb is szokás szerént szolgálotra hajtattunk ennekelőttö 15 esztendővel, többire semmit sem attunk, előbb pedig árendát adtunk. III. Semmi egyébb adománt nem adtunk. IV. Semmi haszonvételünk nincsen, hanem fogyatkozásunk nagy vagyon, mert semmi rétenk nincsen egyikünknek is. V. Egészhelyesnek minden vetőre 4 hold szántóföldgye volt, s egy-egy holdban 2 1/2, némelyben három posonyi köböl megy. Réthelyet pedig, aki mit Írhatott az irtást hagyta helynek. VI. Helyessek áltollában voltak minden héten egy napot marhával, gyalog két napot, a robotra menés és viszajövetel mivel helyben voltak. VII. 9-det nem adtunk, nem is hallottuk, hogy itt körülöttünk valamely jobbágyok adtak volna kilencedet, de más semmi adománt nem adtak. VIII. Puszta házhely kettő vagyon, a cselédgyének adta az uraság a földeket. IX. Egy örökös jobbágy nincsen. Év nélkül Ekler Máttyás X PálfiJánosX Novák János X Szarka István X Szijártó István X Előttem: Nagy László alszolgabíró s. k. 76. NEMESSÁGOD II. I. Urbáriumunk nem volt, méglen őfelsége kegyelmes rendeléséből bé nem ho- zattott. II. Ezen helségben, mindaddig méglen méltóságos Svetics Jakab úr őnagysága jószágot bírni nem kezdet, egy jobbágy sem volt, hanem rész szerént nemessek, rész szerént szabadosok voltak. Azután kezdett mast titulált uraság jobbágyokat szállétani, kik is ezen ide A bötű alat zárt contractus szerént jobbágyi kötelességeknek eleget tettek, és ámbár azon contractusban szolgáltunknak miné- műsége nevezve nincsen, mindazonáltal kiknek közülünk marhájo volt, minden héten egy napot, kiknek pedig marhájo nem volt gyalog két napot szolgált. Ezen contractus előtt minden jobbágy' két esztendő folyáso alatt ött-ött foréntot fize- tet méltóságos uraságnak. Több földesuraknak robotos jobbágyo nem lévén, 125