Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

adminisztrátori rendszert, a hadiadó megajánlásába „semmi szín és semmi tekin­tet alatt ne bocsátkozzanak."8 A hazai politikai élet reprezentánsai is reménykedtek abban, hogy Deák némi befolyással lesz az eseményekre. Amikor február végén megjelent Széchenyi Ja­vaslata a magyar közlekedési ügy rendezéséről, titkárával, Tasner Antallal mind neki, mind Wesselényinek és Pulszky Ferencnek küldetett belőle.9 Február 27-én pedig arról beszélt Kossuthnak, hogy a vasútépítés ügyében az országgyűlés által választandó bizottságban ő, Széchenyi lenne az elnök, s Kossuth, Deák és Wesse­lényi lehetnének a tagok.10 A másik oldalon, Wesselényi folyamatosan biztatta Deákot, hogy mielőbb jelenjen meg Pozsonyban, mondván, hogy ha eddig jól is voltak vezetve a dolgok, nem biztos, hogy ez mindig így lesz.11 Március elején, amikor a Pesti Hírlap Széchenyi közlekedésügyi javaslata kapcsán támadást indí­tott Kossuth ellen, egyenesen arra biztatta, hogy írjon Kemény Zsigmondnak, a cikkek szerzőjének, s próbálja meg észre téríteni.12 A bekövetkező európai események, a párizsi és a bécsi forradalom után meg­változott a helyzet. Amikor 1848. március 14-én este a főrendek is elfogadták Kossuth március 3-i felirati javaslatát, s az országgyűlés elhatározta, hogy a fel­irattal másnap követséget küld Bécsbe, az ellenzék vezetői és tagjai, összesen 54-en, (köztük Kossuth, Szentkirályi, Bónis Samu, Szemere, Justh József, Szabó Miklós, Vidos József, Széchenyi, Batthyány és Eötvös) levélben hívták Pozsonyba Deákot. „Ily roppant fontosságú körülmények közt alkotmányunkat és a trónt a nép fölkarolása által szilárdítani elhatározott komoly szándékunk. Szükségünk 8 Molnár András, 1998/a. 63-64. p. Az utasítást és kísérőlevelét közli Molnár András, 2003. 241-245. p. Ld. még Nemzeti Újság, 1848. márc. 9. No. 656.1011. p. „Zalából."; Pesti Hírlap, 1848. márc. 17. No. 1. [1054.] 226. p. Érdekes módon a Budapesti Híradó rendes levelezője szerint Deák nem volt jelen a közgyűlésen. 1848. márc. 16. No. 787. 258. p. 9 Széchenyi - Tasner Antal, Pozsony, febr. 25. Gróf Széchenyi István levelei. Összegyűjtötte, elő­szóval és jegyzetekkel ellátta Majláth Béla. III. k. Gróf Széchenyi István Munkái. V. k. Bp., 1891. (to­vábbiakban SZIL III.) 591. p. - Széchenyi és Deák viszonyára ld. Szabad György: Deák Ferenc és a reformkori Széchenyi-Kossuth-vita. (In:) Tanulmányok Deák Ferencről. Szerk. Baranyai György, Deg- ré Alajos, Kerecsényi Edit, Németh József, Németh László, Simonffy Emil, Török Károly. Zalai Gyűj­temény 5. Zalaegerszeg, 1976. 247-277. p.; Velkey Ferenc: „Deák kell, hogy a centrumunk legyen." Széchenyi István és Deák Ferenc az 1840-es évek közéletében. (In:) Deák Ferenc élete és kora. írták Hiller István, Molnár András, Velkey Ferenc, Fazekas Csaba, Hermann Róbert, Deák Ágnes, Gerő András, Körmöczi Katalin, Estók János. Bp., 2003. 25-41. p. 10 Gróf Széchenyi István naplói. Szerkesztette és bevezetéssel ellátta Viszota Gyula. VI. kötet. (1844- 1848). Gróf Széchenyi István összes munkái. Tizenötödik kötet. Magyarország Ujabbkori Történeté­nek Forrásai. Bp., 1939. 734-735. p.; közli még Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vi­tája Kossuth Lajossal. Bp., 1930. II. k. (továbbiakban Viszota Gyula II.) 1139. p. A megbeszélésre ld. még uo. CCCX. p. Magyar fordítása: Széchenyi István: Napló. S. a. r. Oltványi Ambrus. Az előszót írta Sőtér István. Fordította Jékely Zoltán és Győrffy Miklós. Bp., 1978. (továbbiakban SZÍN) 1196. p. " Ld. erre 1848. márc. 6-án Zsibón írott levelét, közli Ferenczi Zoltán, 1904. 47-48. p. 12 Ld. erre 1848. márc. 9-én Zsibón írott levelét, közli Ferenczi Zoltán, 1904. 48-49. p. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom