Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Deák Ágnes: "Ő csak Deák és nem Deákpárti". Deák és pártja 1869 után

gendő, és igazuk is van.43 Abban nem is volt vita a párt soraiban, hogy szükséges a párt egységét megerősíteni, hiszen az 1873-tól egyre inkább nyilvánvalóvá váló válságban teljes egészében kikristályosodó frakciók körvonalai már korábban kirajzolódtak. Gratz Gusztáv a bomlás időszakára 8 frakciót nevez meg: Deák körét, az ún. „zömöt" („Deák belsőbb barátait, kiket az öreg kitüntetett bizalmával", „titkos vezérük": Csengery Antal), az ún. szabadelvű csoportot, Lónyay Menyhért híveit, a konzervatívokat, a „kis emberek frakcióját", a kormányt rendületlenül támogatók csoportját (főként tisztviselőkből), Kerkapoly Károly híveit és a nem magyar nemzetiségű képviselők csoportját.44 A fennálló pártviszonyok között mindenképpen azt tekintette Deák kívánatosnak, ha igyekeznek összefogni ezeket a frakciókat. Amikor Lónyay miniszterelnöki bukása után arról kérdezték, miért nem zárják ki a Deák-pártból a Lónyay híveiből alakult ún. Vacsorapárt tagjait, kifejtette: a többségnek meg kell őriznie magát többségnek, abból nem lehet olyan könnyen egész csoportokat kizárni.45 A pártfegyelem érvényesítésének és kikovácsolásának terepe a pártértekezlet intézménye lett, amelynek működéséről azonban jobbára csak a korabeli sajtó meglehetősen mozaikos és véletlen- szerű híradásai állnak rendelkezésre. Visi Imre visszaemlékezése szerint például Deák kifejezetten ellenezte, hogy az értekezletekről gyorsírói jegyzetek készüljenek, míg Andrássy ezt szükségesnek tartotta volna.46

A Deák által nyilvánosan meghirdetett normatíva azonban nem állt teljes összhangban a „szükségekben egyesség, kétségesekben szabadság, mindenben szeretet" elvvel, de tulajdonképpen a Deák által követett gyakorlattal sem. Számos alapkérdésben ugyanis - amint látni fogjuk - lemondott saját meggyőződésének nyílt hirdetéséről annak érdekében, hogy a kormány mögött felsorakozó kormánypárt egységét és a kormányzati pozíciók megszilárdítását biztosítsa. Bizonyára nem kis önfegyelem és rezignáció kellett ehhez, hiszen korábban a legki- élezettebb politikai szituációkban is büszkén vállalta, hogy önmeggyőződését semmilyen más tekintetnek nem rendelheti alá.47 Most azonban ezekben a kérdésekben Deák végül engedett, s nem lépett fel nyíltan a képviselőházban a kormányzati szándékokkal szemben. Másfelől a kisebb jelentőségű kérdésekben egyáltalán nem tartotta magát a „többségi" állásponthoz, s független vélemény- alkotásra és -nyilvánításra tartott igényt.

43 Széli Kálmánná 127. p.

44 Gratz Gusztáv 1.127-128. p.; a zömről: Móricz Pál 32-33. p.

45 Korai közlése: Vasárnapi Újság, 23. évf. 7. sz. 1876. febr. 13. Mikszáth Kálmán is megörökítette a történetet: „...mert a kisebbségből akármennyi ember megy is ki, mindig kisebbség marad; de a többség, ha sok ember talál belőle kimenni, egyszer csak megszűnik többség lenni." Az én kortársaim 9. p.

46 Visi Imre 93. p.

47 Vö. Beszéde az ún. országbírói értekezleten, 1861. február 25. Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek II. 47-48. p.

274