Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Estók János: Deák Ferenc és az opportunitás politikája 1865-1867
meglévő törvények esetében. Deák nem vetette el ez esetben sem az opportuni- tást, de hangsúlyozta fenntartásait. Az ország, az állam megmentése indokolhatja az alkotmány átmeneti, a cél eléréséhez szükséges ideig tartó felfüggesztését. De cél elérése után semmi sem teszi indokolttá további fenntartását. A veszély elmúltával a felfüggesztett törvényeket nem eltörölni, hanem ismét életbe léptetni kell. Ha nem így történik, - márpedig 1848-1849 után nem így történt -, akkor nem opportunitásról, hanem abszolutizmusról kell beszélni. Deák szerint a quid juris, azaz a jog szempontja, a jog követése kell, hogy tetteinknek irányt szabjon. Az opportunitás politikáját vallókat azonban ezzel ellentétben a quid consilii, vagyis a mi tanácsos elve vezérli, amely a politika szövevényes és kiszámíthatatlan mezejére visz. Az utóbbi másfél évtized példáival bizonyította, hogy az opportunitás hirdetői könnyen jutnak tévútra. A szabadságharc után két lehetőség közül választhatott a győztes Ausztria. Az egyik, a quid juris elvéből következő az lett volna, hogy helyreállítják, esetleg az uralkodó által igényelt módosításokkal, Magyarország alkotmányát. A másik, a központosított és egységes birodalmat megvalósítani akaró utat az opportunitás hívei szorgalmazták a quid consilii parancsára hallgatva. A következmények ismertek mondta Deák: az államadósság felszaporodása, a katonai vereség és Lombardia elvesztése. A kudarc után az opportunitás újabb hívei kaptak teret - Deák itt már a magyar konzervatív arisztokratákról szólt -, akik az Októberi Diplomával az 1848 előtti állapotokhoz kanyarodtak vissza. Apponyi megszokott helyéről a szónok közelébe települve, ültében előrehajolva feszülten figyelte. Deák nem mulasztotta el, hogy az Apponyi nevével összeforrt, a negyvenes években Magyarországra erőltetett rossz emlékű adminisztrátori rendszernek, mint az opportunitás hibás politikájának a felemlítésével a képviselőket érzelmileg is a konzervatívok ellen hangolja.45 Deák élesen bírálta Schmerling eredménytelen, „a szabadság álarca alatt" űzött politikáját. Az önkényuralom időszakában életbeléptetett, konszolidációt teremteni nem tudó ideiglenes szabályozásokkal (provizóriumokkal) kapcsolatban fölvetette az uralkodó politikai felelősségét is: az alkotmányosság helyett Ferenc József is a „quid consilii hibás felfogását követte". Az opportunitás politikájáról eddig elmondottakat így összegezte: „Ne csodálkozzanak az opportunitás emberei, ha ennyi csalódásaink után egy kissé óvatosak vagyunk minden tartózkodás nélkül rálépni azon politika ösvényére, melyet ők tanácsolnak."46 Deák a közelmúltban, az abszolutizmus korában történtekért az opportunitás politikáját tette felelőssé. A régmúltból vett példával pedig azt bizonyította, hogy 45 Az ún. adminisztrátori rendszer 1844 végétől kezdett kiépítésében és működtetésében az akkor második alkancellári tisztet betöltő Apponyi György gróf mellett több konzervatív politikus is szerepet játszott, például Mailáth György, aki Baranya vármegye adminisztrátora volt. A képviselőház hangulatváltozásáról bővebben: Szász K., 1866-67.184-185. p. 46 Deák 1866. február 22-i beszédét közli: Kónyi, 1903. 3. 585. p. 242
