Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)
Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből
158. Nagykanizsa, 1944. május Részlet Pauk Anna visszaemlékezéseiből (...) Másnap megindult a gettó élete, harc a mosakodásért, harc a korty meleg teáért, takarítás, seprés, sorállás az első bablevesért. Az élelmesek perceken belül az élen termettek. Büchler Manci felkötötte a magyaros kötényét és kendőjét, s birtokba vette a konyhát. Az aggokat Winklerékhez és a lányegyletbe telepítették. A templom udvarára nyílott néhány lakás, ezek mind ki voltak ürítve, ezekben vették igénybe a WC-ket, konyhát és fürdőszobát. Mi is berendezkedtünk, kihordtunk pár padot, egész nap folyt a lázas tevékenység. Apám, a drága és erős lelkű, aki nagyszerű szervező volt, kezébe vette a rendezést, megszervezte mindenekelőtt a köztisztaságot, a templom, a lakások, az udvar, a konyha, s a WC tisztítását. Fent, az épületben szoba-, illetve szakaszparancsnokot nevezett ki. Drága apám bottal a kezében fáradhatatlanul ott volt mindenütt. Mindenki szerette és tisztelte, csak úgy áradt belőle a nyugalom. Az ifjúság be lett osztva munkaszolgálatra, én fürdőszoba-ügyeletes lettem, és hogy napközben a gyerekek ne szaladgálhassanak és rosszalkodhassanak gazdátlanul, kórusoztam velük. (...) Körülbelül egy hétig német őreink voltak, fiatal, közömbös Wehrmacht-kato- nák. Akkor egyszerre csak eltűntek a németek, és magyar rendőrök váltották föl őket. Szigorúak, gorombák és kíméletlenek voltak. Nem lehetett szólni sem hozzájuk, utálattal fordultak el tőlünk. Két-három német katona ott maradt, ellenőrizni a magyar rendőröket. Egyik rendőr, aki a gettóban volt, egy volt tanítványom, Kovács Marika apja volt. Egyszer odamentem hozzá, és kértem, Marika küldjön be nekem két-három zsebkendőt, mert nagyon hiányzik nekem. Nem küldött. Valószínűleg a rendőr apa nem is szólt neki. (...) A második hét végén, egy szombati napon jött az első rettenetes izgalom. Ösz- szeírtak bennünket kor és foglalkozás szerint. 14 évestől a 60 éves korig, összesen 1600 embert. Azt mondták, hogy a gödöllői királyi birtokra viszik őket, mezei munkára. Engem Kreinek és Schiller főorvosok, mint szüleim gyámolítóját, kihúzattak a listáról. A magyar hivatalnoknő, aki a listát írta, nem akarta a nevemet kihúzni, még most is fülembe cseng gyűlölettel teli hangja: „Csak hadd menjen ez is!" (...) Dr. Winkler főrabbinak Gabi nevű fia is az elvittek között volt. Winkler hangos zokogással áldotta meg az elmenő csoportot. Az a sorakoztatás volt az első komoly ízelítő abból a tragédiából, aminek részesei vagyunk. Magyar rendőrtiszt 427
