Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)
Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből
kahelyig 16 km kellett gyalogolnunk. Reggel 4-től este 10 óráig voltunk a gyártelepen. A munkaidő maga napi 12 óra volt. A civil munkásoknak egy része nagyon rendesen viselkedett, különösen a szerb Haftlingek, azonban voltak német munkavezetők, akik a lehető legrosszabb bánásmódban részesítettek bennünket. A Hochtief A. G. müncheni vállalat munkavezetői voltak ezek. Ezek meggyőző- déses nácik voltak, a többiek meggyőződéses kommunisták, úgy hogy híreket is tudtunk az utóbbiaktól kapni. Karácsony napjától kezdve már olyan volt a közhangulat, hogy sokat tanácskoztak, összebújtak, összedugták a fejüket és következésképpen sok kivégzés is volt. Reggel kaptunk félliter hideg, keserű feketét, este 75 deka kenyeret, 2 Yz deka margarint és szalámit, vagy sajtot, vagy lekvárt. A rohanó munkatempó és rossz bánásmód következtében sokan pusztultak el. Különösen az ukrán őrség volt komisz, de a Wehrmachtosok - sajnos ezek kevesen voltak - nagyon rendesen viselkedtek, ha tudtak, még enni is adtak nekünk. Kő- és fabarakkokban laktunk, fűtetlen, ablak nélküli helyiségekben, melynek téglapadlója volt és csak mezítláb lehetett bemenni, mert ez is a kínzásnak egy neme volt. Cipőt például nem adtak, még ha leszakadt a lábunkról, akkor sem. Január 4-én egy robbanás következtében beszakadt a gyár és én akkor a föld alá kerültem jan. 6-ig. Amikor reám találtak, vérmérgezésben voltam, felgyógyulásom után pedig fleckem, majd hastífuszom volt. Április 4-ig voltam itt, azután a lágert már evakuálni kellett, mert Nümbergben már amerikaiak voltak. Bennünket, akik a revierben voltunk, nyitott vagonokban vittek Dachauba. 100-120 embert egy vagonban! Az úton Wehrmacht őrségünk volt, úgy hogy nem volt különösebb panasz. Dachauban karanténblokkba kerültünk. Dolgoznunk nem kellett, ellátásunk azonban nagyon gyenge volt. Naponta egy ötöd, vagy egy nyolcad kenyeret kaptunk és ápr. 22-én az összes zsidókat Tirolba transzportálták. Kb. 3-5000 embert vittek tovább. Az volt a parancs - ez állítólag magától Hitlertől eredt - hogy ott kivégezzenek. Személykocsikban mentünk, 8 személyes fülkékben 16-an. Elérkeztünk Seefeldbe. Itt fel volt robbantva a híd, le kellett szállnunk a vonatról és ekkor felhajtottak bennünket a hegyekbe, onnan másnap reggel visz- sza és mentünk tovább Möserig. Itt az őrségünk a nyakunkba ugrott és boldogan kiabálta, hogy szabadok vagyunk. Ez a bajor felkelési mozgalom hatása alatt történt. Ekkor az őrség berakott bennünket a vagonokba, és így, őrség nélkül mentünk tovább Mittenvaldig. Itt kiszálltunk. Mindössze egy csendőr fogadott bennünket és azzal az utasítással küldött tovább, hogy nemsokára találkozni fogunk az amerikaiakkal. Azonban az amerikaiak helyett újabb SS-ekkel találkoztunk. Ezek továbbhajtottak bennünket Garmisch-Partenkirchen felé, én azonban néhány bajtársammal a vöröskeresztes kórházban bújtam meg és május 1-én hajnalban 552
