Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)

Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből

lyezve, a második kereskedelmi iskola, óvoda, aggok háza háztömbje, és a har­madik az izr. nagytemplom (itt kizárólag nagykanizsaiak vannak elhelyezve). Gettóbeliek közül sokat vittek el, de teljesen rendszertelenül. Pl. egy család­ból, mely áll apa, anya, fiú, leány, ennek a férje és kisbabájuk és ezek közül csak az anyát és fiút vitték el. Állítólag főképpen fiatal lányokat vittek el. Az újabb in­tézkedések arra mutatnak, hogy az elviteleket teljesen beszüntették. A legutóbbi időkig németek őrizték a gettókat, most a rendőrség vette át az őrzést, állítólag a rendőrség fogja őket felváltani. Eddig enni egyáltalában nem kaptak, de most már háromszor naponta rendes adag ételt kapnak. Hír van arról, hogy ezentúl egyszer egy héten kijöhetnek, természetesen kíséret mellett és egyszer egy héten majd látogatókat is fogadhatnak. Az őrizettek között orvos is van, aki a rászoru­lóknak rendelkezésére áll. MZSL Budapest XX-A- Központi Zsidó Tanács iratai, 1944.u8 162. Nagykanizsa 1947. március 18. A nagykanizsai zsidó gyűjtó'táborban 1944 májusában elhunytak halálesetének anyakönyvi bejegyzése Ált. 15/1947. Polgármester Úrnak, mint Anyakönyvi Felügyelő Hatóságnak, helyben Dr. Székács Sándor és Dr. Kardos László illetékes kerületi orvosok f. év. márc. 12-én haláleset bejelentést tettek az 1944. évi máj. havában a zsidó gyűjtőtábor­ban elhunytak halálesetéről: Az elhaltak: 1. Wolheim Manó bizt. int. főnök 65 éves izr. vallású (elhalt 1944. máj. 6-án); 2. Balaton Ede magánzó 82 éves izr. vallású (elhalt 1944. máj. 2-án); 3. Reichenfeld Gyula magkereskedő 87 éves izr. vallású (elhalt 1944. máj. 6-án) 4. Hofman Herman kereskedő 62 éves izr. vallású (elhalt 1944. ápr. 26-án); 5. Dr. Marton Imre körorvos 73 éves izr. vallású (elhalt 1944. ápr. 30-án); 6. Dr. Dőry Józsefné Ungár Mária htb. 75 éves izr. vallású (elhalt 1944. ápr. 28-án,) 7. Dőry Zsigmond kereskedő 52 éves izr. vallású (elhalt 1944. ápr. 28-án) 148 148 Nyomtatásban megjelent: MAKOR (Magyar Zsidó Levéltári Füzetek) 2002. 5. sz. (Gettómagyaror- szág 1944. A Központi Zsidó Tanács iratai) 106-107. p. 439

Next

/
Oldalképek
Tartalom