Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)

Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből

Nagykanizsa, 1928. január 15. A nagykanizsai zsinagóga felújítása 50. Elfogadták Baumhom építész terveit az izr. templom és székház átalakítására A költségvetés szerint az építkezés 560 000 pengőbe kerül Köztudomású, hogy a nagykanizsai izraelita hitközség elöljárósága már régen foglalkozik a templom belső átalakításának és restaurálásának gondolatával. Főleg a templomi ülőhelyek erős szaporítását, a templom belsejének célszerűbb beosztá­sát, csinosítását szeretnék. Ugyancsak hozzá kíván járulni a hitközség a lakásínség némi megoldásához, amennyiben úgy Fő úti, mint Zrínyi Miklós utcai frontjára két emeletet szeretne huzatni, ahol többszobás modem lakások épülnének. Baumhom budapesti műépítész az elöljárósággal való tárgyalás és a templom­nak beható tanulmányozása után, a múlt napokban elküldte tervrajzát és költség- vetését, amely az elöljáróság minden tagjának legteljesebb tetszésével találkozott. A költségvetés szerint az egész építkezési és renoválási munka kb. 560 000 pengőbe kerülne. Miután azonban a hitközség oly körülmények között van, hogy tagjai több terhet képtelenek magukra vállalni (nem is említve azt, hogy a folyó évben több mint száz hitközségi adóalanyt a gazdasági krízis miatt teljesen elve­szített és az abból eredő kevesebbletet is a többi tagokra kellett áthárítani) - most módot keres arra, hogy a szükséges összeget előteremtse. Mihelyt ez megadódik - az építkezés azonnal megindul. Itt említjük meg, hogy az izr. hitközség tisztújító, elnökválasztó közgyűlését folyó év márciusában fogja megtartani, amelyen - értesülésünk szerint - újból és egyhangúlag a felekezeti béke gondos ápolóját, dr. Bród Tivadar ügyvédet fogják kandidálni. Zalai Közlöny, 1928. január 15. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom