Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)

Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből

5-ik osztálytanítói állásnak betöltését a közoktatásügyi miniszter nem engedé­lyezte. Miután feltétlenül szükség van az 5. osztálytanítói állásra, az elöljáróság a hitközség pénztárából fedezi az 5-ik osztálytanító fizetését és állását, ha mindjárt államsegélyezés nélkül is - be fogja tölteni. Tervbe vette a hitközségi elöljáróság a székház főúti frontjának két emeletre való emelését, mind Nádor utcai telkének beépítését. Ebben az ügyben annak ide­jén rendkívüli közgyűlést fog összehívni az elöljáróság. Fábián Henrik főtitkár terjesztette ezután elő gondosan összeállított jelentését a lefolyt esztendő hitközségi életéről. A jelentés kitér az országos eseményekre is. Jelenti, hogy 15,5 százalékkal kevesebb hitközségi adót sikerült kivetni, mint az előző esztendőben. Kertész Józsefet, az izraelita iskola igazgatóját 37 évi működés után való nyu­galomba vonulása alkalmából a közgyűlés lelkesen ünnepelte. A múlt évi zárszámadások 23 millió többlettel zárultak. Népmozgalmi adatok: Született 11 fiú, 13 leány, elhalálozott 25 férfi, 27 nő, házasságot kötött 25 pár. Hitközségi adókból 527 milliónál több folyt be. A hitközség 1 milliárd 195.427.631 korona büdzsével dolgozott. A közgyűlés a bemutatott zárszámadá­sokat elfogadta és a felmentvényt megadta. (B. R.) Zalai Közlöny, 1927. március 29. 44. Nagykanizsa, 1927. május 30. A zsidó hősök temetőjének felavatása A Hősök Emlékünnepének mintegy folytatásaként délután 5 órakor nagy tö­meg jelenlétében avatták fel az izraelita sírkertben a zsidó hősök temetőjét és em­lékkövét, melyet az Izr. Szentegylet állított fel. A város részéről ott láttuk dr. Krátky István polgármester-helyettest60, dr. Kaufman Lajos városi jegyzőt, azonkívül dr. Kálnay Gyula államrendőrségi főta­nácsost és másokat. 60 Dr. Krátky István 1914-től Nagykanizsa város főjegyzője, majd polgármester-helyettese. 1930-ban polgármesterré választják. Demokratikus gondolkodása miatt (mely már az 1920-as választásokon is megmutatkozott, lásd 25. sz. jegyzet) 1944-ben lemondatják hivataláról, nyugdíjba vonul. 1952-ben 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom