’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára II. - Zalai gyűjtemény 57/2 (Zalaegerszeg, 2004)

Zalaszentgróti járás

Járási Nemzeti Bizottság naggyűlésén Légrádi József beszámolt zalaegerszegi út­járól. Elégedetlenségének adott hangot, mert úgy látta a megyei vezetésben még min­dig sok az „oda nem való ember”. A bizottság a Járási Tanács épületében folytatta tanácskozását. Pék Gyula a járási főjegyző helyettese átvette közigazgatás irányítását. Lepecsételte a káderanyagot tar­talmazó páncélszekrényt.25 Az Állami Gazdaságban ülést tartott a munkástanács, mert az október 27-én fel­állított testületet nem a szabályoknak megfelelően választották meg.26 A zalaszentgróti Szövetkezetek Forradalmi Munkástanácsa táviratot küldött a Szabad Győr Rádiónak: „Zalaszentgróti kisipari szövetkezetek, valamint az összes szövetkezetek dolgozói a község nevében is követelik a kormánytól, hogy azonnal vonják ki az ország egész területéről a szovjet csapatokat, követelik a középszervek megszűntetését és a teljes önállóságot.”27 A zalaszentgróti Fa- és Vasipari KTSZ-nél újabb tagokkal egészítették ki a mun­kástanácsot. Október 30. Megtartotta alakuló ülését a Járási Tanács Munkástanácsa. Három tagú jelölőbi­zottságot választottak Juhász István Dénes Károly és Kertész Lajos személyében. A jelölőbizottság tagjai 9 főt javasoltak a megalakuló munkástanácsba. Titkos sza­vazással a Járási Tanács Munkástanácsának elnökévé Dénes Károlyt választották.28 A „sztálinista” vezetőket, Tatár Ferenc tanácselnököt és Horváth János elnökhelyet­test leváltották. Takács József egy teherautó élelmiszer rakomány vitt Budapestre. Pesti útjáról hozott röplapokat sokszorosította és terjesztette a községben.29 2d ZML XXV. 19. ZMB B 410/1957. Fülöp Kálmán és társai pere. 26 ZML XXV. 19. ZMB B 410/1957. Fülöp Kálmán és társai pere. A munkástanács eredeti jegyzőkönyve szerint a zalaegerszegi MEDOSZ-tól érkezett telefonértesítés hívta fel a testü­let figyelmét a szabálytalanságra. A MEDOSZ utasítása alapján munkástanácsot kellett válasz­tani az üzemegységeknél is (Dabrony, Gógánfa), és a tagok aranyában kellett megválasztani a központi munkástanácsot. 27 ZML XXV. 19. ZMB B 410/1957. Fülöp Kálmán és társai pere. 28 ZML IV. 433. 5924. Zala megyei monográfia. 29 ZML XXV. 19. ZMB B 436/1957. Takács József pere. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom